Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 2. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK ÁZSIA - Jordán Gyula - Tálas Barna: A terv és háttere. Kína 10. ötéves tervéről
A terv és háttere. Kína 10. ötéves tervéről A részvényes rendszerrel a kísérletek 1984-ben kezdődtek, és e folyamat számos vonásában jelentősen eltért a kapitalista országokban alkalmazott gyakorlattól. Amellett, hogy itt is jó tőkegyűjtő csatornának bizonyult, a részvények tulajdonjogát nem határozták meg világosan, egyes részvénytípusokat csak az adott vállalat dolgozói részére bocsátottak ki, garantálva a tőkét és az osztalékot is. Más oldalról viszont a dolgozók e kezdeti állapotok után még ma is gyakran kötelesek osztozni a vállalat veszteségeiben, esetenként részvényvásárlásra kényszerítik őket, de a vállalat egészére még komolyabb következményekkel jár, hogy a felsőbb hatóságok továbbra is beleszólnak a menedzsment kinevezésébe, munkájába, hogy a részvényesek gyűlése, az igazgatói és felügyelői testület csak névleg létezik stb. Az állami vállalatok hatékonyságát tartósan rontja és az egyik legnehezebben megoldható gondot jelenti az indokoltnál nagyobb munkáslétszám: a Világbank egy 1996-os jelentése 15 millió felesleges munkásról beszélt, ami az állami vállalatoknál foglalkoztatottak mintegy 10 százaléka, de igen gyakran 20-25 milliót emlegetnek. A munkanélküliségtől, az elbocsátástól való félelem a társadalmi nyugtalanság fő forrását képezi, veszélyeztetve a legnagyobb politikai értéknek tekintett társadalmi stabilitást. A munkanélküliségi probléma kezelésére az átképzést, a fiatalok továbbtanulását, a munkahelyteremtést (pl. óriási infrastrukturális beruházásokkal), a társadalom- biztosítási rendszerek (egészségügyi, munkanélküli, nyugdíj-, lakás-) kiépítését hangsúlyozzák. A munkanélküli-biztosításra a vállalatok a teljes bérösszegük 0,6 százalékát fizetik be, ez évi mintegy két milliárd jüant jelent, míg a munkanélküliek ellátásához évente kb. 120 milliárdra lenne szükség. Ekkora hiányt sem a vállalatok, sem az egyének nem tudnak pótolni. A kiépülő nyugdíj-biztosítási rendszer esetében a hiányt még többre, mintegy 780 milliárd jüanra becsülik.17 Teljesen jogos és megalapozott volt a terv feladatmegjelölése a kormányzati és vállalati funkciók szétválasztására vonatkozóan. A különböző szintű kormányok nem adták fel adminisztratív beleszólásukat a vállalatok befektetéseibe, irányításába, nem alakult ki egy átfogó új rendszer az állami tulajdon kezelésére, egy nem kormányzati, a parlamentnek felelős szervezet az állami vagyonnal való gazdálkodásra. (Ennek az állapotnak a fennmaradásához az is hozzájárult, hogy a reform jórészt a vállalati rendszer megújítására irányult, amit az állam, a kormányzat felülről kezdeményezett, a vállalatok pedig passzívan várták. A reform során keletkező ellentmondások megoldását is kívülről remélték, ami szintén fenntartotta függőségüket a kormányszervektől.) Nem hoztak megnyugtató megoldást a vállalati bankkölcsönök problémáinak kezelésére irányuló erőfeszítések sem. Az állami vállalatok (elsősorban a kiemelt nagy- és közepes vállalatokról van szó) még mindig viszonylag könnyen jutnak kölcsönökhöz, adósság/vagyon arányuk esetenként túllépi a 80 százalékot, és ezen belül igen magas arányt képviselnek a rossz kölcsönök. Ez súlyosan megterheli a bankokat, amelyeknél emiatt a kilencvenes évek közepén a tőkemegfelelési mutató a nemzetközi gyakorlatban megkövetelt 8 százalékos kritérium alá 2002. nyár 91
