Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - FOLYÓIRATSZEMLE - Raballand, Gael: A víz Közép-Ázsiában: bőség és hiány
Folyóiratszemle egységes fellépés hiánya miatt nem lehet szó teljes sikerről. Ráadásul az egyes államokon belüli megközelítés sem egységes, hiszen egyetlen államon belül is többféle érdek- csoport igyekszik érvényre juttatni akaratát. így a víz, az energia és a mezőgazdaság szektorán belül is eltérő érdekek jelenhetnek meg. A közép-ázsiai országok függetlenné válása óta négy program vagy kezdeményezés látott napvilágot: az Aral-tó medencéjének programja, amelyet a Világbank valósított meg, az Európai Unió WARMAP programja, az USAID EPIC programja, és végül az angol kezdeményezés az OSCE keretén belül. Ezek közül néhány program sikerhez vezetett, azonban egészében véve a problémák megoldatlanok maradtak. Az első program többek között egy nemzetközi alap felállítását tette lehetővé az Aral-tó megmentése érdekében. Fő hiányossága azonban az, hogy csak a vízügyi szektorral számolt, az energiaszektort pedig figyelmen kívül hagyta. A WARMAP program a vízügyi szektoron kívül a mezőgazdaságot is magában foglalta. A vízügyi koordinációs államközi bizottságra támaszkodva megállapodástervezetek kidolgozását tette lehetővé. Az EPIC program viszonylag globális megközelítést alkalmazott, mert az energiaszektort is felölelte. 1998-ban sikerült elérnie egy keretmegállapodás aláírását, amelyben Üzbegisztán és Kazahsztán vállalta, hogy hozzájárul a toktoguli erőmű fenntartásához. Ez azonban csak elvi megállapodás volt, ami nem kötelezte az államokat, ráadásul évente meg kellett újítani. Az OSCE, azon kívül, hogy részt vett az EPIC programja által rendszeresen szervezett kerekasztal megbeszéléseken, 2000-ben konferenciát rendezett az érintett öt ország számára, hogy megoldást találjanak a vitás kérdésekre. Az üzbég és a türkmén elnök azonban csak a kétoldalú megbeszélések iránt mutatott hajlandóságot, így ez a kezdeményezés is kudarcba fulladt. Két éve a feszültségek különösen szembeötlőek a régióban. Az egyik legjelentősebb konfliktus 1998-1999 telén robbant ki, amikor a kirgizek nem a megfelelő időben bocsátottak ki hatalmas mennyiségű vizet a toktoguli víztározóból (9 km3-t, ami megfelel az Arai-tóba ömlő éves vízmennyiségnek). Ez a vízáradat elöntötte az üzbegisztá- ni földeket, 1999 nyarán viszont vízhiány lépett fel Üzbegisztánban és Kazahsztánban, mivel a Szir-Darjából érkező víz nem volt elegendő. Több megfigyelő szerint is ez a kirgiz manőver megtorlási akció volt, amiért az üzbég hatóságok 1998-1999 telén leállították a gázszállítást Kirgizisztánba. Ebben a vonatkozásban a lánc végén álló kazahok és karakalpakok szenvednek a legtöbbet az ilyen lépésektől, mert hozzájuk jut el a legkevesebb víz. ■Ezek a feszültségek még tovább fokozódhatnak, ha megvalósul a türkmén elnök gigantikus projektje, amely „az aranykor tava" nevet viseli. Ennek értelmében egy 500 km-es csatornahálózaton keresztül vizet vezetnének el az Amu-Darjából, és egy 3500 km2-es tavat hoznának létre. A tó vízszintjének fenntartásához évente 10 km3 vízre lenne szükség, ami még tovább növelné az Amu-Darjából elvezetett víz mennyiségét, mindez pedig a meglévő ellentéteket erősítené. 210 Külügyi Szemle
