Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Kiss J. László: A "külpolitika vége?", avagy a kül- és biztonságpolitika új modellje
Kiss ]. László san a hatalompolitika, tehát az egyik állam hatalmának a másikkal szembeni közvetlen érvényesítése a leggyakoribb. Ez a hatalom mint „relációs hatalom" (relational power) gyakran az erőszak vagy az erőszak alkalmazásával való fenyegetés (power projection) politikájával és diplomáciával azonos. Ezzel szemben sokkal hatékonyabb lehet az az államok interdependenciából adódó lehetőség, amely nem a szereplők egyes cselekvéseinek, hanem azok eredményeinek befolyásolására irányul. Joseph S. Nye szerint az egymásra következő és kölcsönös függőségi folyamatoknak ez a közös irányítása a „puha hatalom", a „governance" jellemző vonása.35 Ebben az értelemben G8-csoport, azaz a hét vezető ipari hatalom és Oroszország csúcstalálkozója a „governance" kiváló példája: informálisan működik, és sokkal hatékonyabb a világgazdaság irányításában, mint a részt vevő tagok külön-külön. Az eredmények feletti multilaterális ellenőrzése sokkal előnyösebb, mint a nemzetközi politika unilaterális irányításának a gyakorlata. Czempiel szerint még akkor is, ha ez a „puha hatalom" az interakciók eredménye feletti ellenőrzés értelmében nem is mindig sikeres, mégis ez a forma a nem állami szereplők világában kifejlődött hatalompolitika minőségi jellemzője.36 Ebben a folyamatban lokális, nemzeti, regionális, globális szinten az interakciók széles köre jön létre az állami és a társadalmi szereplők között és viszont. Természetesen az interdependenciát létrehozó és elmélyítő folyamatok kihasználhatók és egymással kapcsolatba hozhatók. A kölcsönös függőségi kapcsolatok költségeinek és nyereségének az eltérő megoszlása az aszimmetrikus interdependencia kialakulásához vezet, amely a hatalom és befolyása forrása. Az egyes területeken kevésbé függő szereplő azáltal juthat befolyáshoz, hogy az államok közötti sokszintű biztonságpolitikai, gazdasági, pénzügyi, kereskedelmi stb. kapcsolatok területén olyan változásokat vezet be, amelyek számára sokkal kisebb költségkihatással járnak, mint a mindenkori másik országra. Az interdependencia mögött tehát sok egyenlőtlenség és aszimmetria lehet, amelyet a kevésbé függő fél tudatosan a maga javára használhat ki.37 Az Egyesült Államok különösen mestere volt annak, hogy a számára „előnyös" aszimmetrikus interdependenciákat a maga javára használja ki. A hetvenes években az Egyesült Államok nukleáris védőfunkcióját sikeresen használta fel arra, hogy a nyugat-európaiakkal szemben külpolitikai engedményeket érjen el. Nem véletlen, hogy a neorealista Waltz az interdependenciát mint „nemzeti interdependenciát" olyan ideológiaként jellemezte, amelyet az Egyesült Államok befolyásának a leplezésére használt.38 Egyesek a hatalom gyakorlásának legfejlettebb formáját a „méta- vagy strukturális hatalom" kifejlődésében látják.39 „Metahatalommal" az rendelkezik, aki képes arra, hogy az interakciók irányításából kifejlődő struktúrákat a saját érdekeinek szolgálatába állítsa. Az ilyen „metahatalom" sikeres alkalmazását mutatta a Marshall-terv, amellyel az Egyesült Államok a második világháború után a nyugat-európai liberális piacgazdaságot és a demokráciákat erősítette meg. Ez a fejlődés olyan kormányzati rendszerek megteremtését segítette elő, amelyek egyidejűleg biztosították az Egyesült Államok20 Külügyi Szemle
