Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Zeidler Miklós: A Magyar Külügyi Társaság és folyóirata: a Külügyi Szemle (1920-1944)
Zeidler Miklós hatszori megjelenéssel párhuzamosan az egyes lapszámok terjedelme valamelyest csökkent, a felhasznált papír minősége pedig alaposan romlott. Az pedig már a magyar külpolitikai orientáció következménye volt, hogy a Népszövetségi szemle című rovat 1940 szeptemberében jelenhetett meg utoljára. (Magyarország 1939 áprilisában jelentette be távozását a világszervezetből.) Gondot jelentett az is, hogy a Külpolitikai szemle alapjául szolgáló, a Külügyminisztérium Sajtóosztálya által kiadott külföldi lapszemlék a papírhiány miatt átmenetileg nem jutottak el a szerkesztőséghez.48 A Külügyi Szemle finanszírozásában ugyancsak problémák jelentkeztek. A Külügyminisztérium ugyan immár évi 3 ezer pengőt bocsátott a folyóirat rendelkezésére, de az általános drágulás miatt a honoráriumokat igen alacsony összegben kellett megállapítani. És hiába haladta meg a Külügyi Szemle példányszáma immár a kétezret, a nyomdaköltségek emelkedését a bevételek növekedése nem ellensúlyozta. Ehhez a lap árát is emelni kellett volna, erre azonban csak 1944-ben került sor.49 A háború végéhez közeledvén a folyóirat vezetőségében politikai természetű súrlódások támadtak. Az angolszászbarát Baross-Drucker György (1943-ban édesanyja nevét is felvette) felelős szerkesztő levélben értesítette az inkább németbarátnak számító Eöttevényi Olivért arról, hogy az érdekelt nagyhatalmak „rendkívül kiélesedett polémiájára" való tekintettel sajnálattal nem közölheti utóbbi egyik írását. Az inkriminált cikk - A légi bombázások ügye német megvilágításban - voltaképpen egy német propagandamű ismertetése volt, amely könyv az 1940-től megindult brit és német terrorbombázásokkal kapcsolatos német álláspontot rögzítette. Baross-Drucker döntésével a szintén náciellenes Lutter János, az MKT egyik alapító atyja is egyetértett, ám ez csak fokozta Eöttevényi haragját. A halálra sértett Eöttevényi válaszlevelében leszögezte, hogy neki felelős kiadóként - vagyis a laptulajdonos képviselőjeként - és a szerkesztő- bizottság elnökeként egyaránt joga van beleszólnia abba, mi jelenjék meg a lapban. Ráadásul - visszájára fordítva a Külügyi Szemle véleményszabadságra utaló szerkesztőségi közleményét - emlékeztetett arra, hogy a lap nem kötelezi el magát egyetlen politikai irányzat mellett sem. Eöttevényi ezért ragaszkodott ahhoz, hogy nevét hagyják el az impresszumból.50 Épp ilyen kicsinyes volt Eöttevényi bosszúja is. Néhány hónap alatt sikerült kijárnia, hogy az MKT igazgatósága három héttel Magyarország német megszállása után a huzamosabb ideje Genfben tartózkodó Baross-Drucker helyett őt bízza meg a felelős szerkesztéssel. (Ugyanekkor a távol lévő Baross-Druckert helyettesítő Kürthy Sándort is eltávolították a szerkesztőségből.) Eöttevényi emellett megtartotta szerkesztőbizottsági elnöki tisztségét is, jóllehet ez a testület már régóta nem ülésezett. Az általa szerkesztett utolsó szám - a Külügyi Szemle hamis és fülrepesztő „hattyúdala" - méltatlanul alacsony színvonalra süllyedt. Eöttevényi két cikkét is elhelyezte a lapban - köztük az említett ominózus írást is -, egy közelmúltban megjelent könyvéről pedig Horváth Jenővel recenziót készíttetett. Megjelent még a lapban egy szélsőjobboldali képviselő szovjetellenes írása és há772 Külügyi Szemle
