Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Kiss J. László: A "külpolitika vége?", avagy a kül- és biztonságpolitika új modellje
Kiss J. László metországot elemző munkájában német pártközeli alapítványok közép- és kelet-európai tevékenységében a nem kormányzati külpolitika, szóhasználatában a „társadalmi külpolitika" („societal foreign policy", illetve „gesellschaftliche Aussenpolitik")28 tudatos alkalmazását látja. A német alapítványok ilyen értelemben az államok és a társadalmak világa közötti „határátlépőként", a civil befolyáson alapuló külpolitika részei, amelyek a politika transznacionalizálódását, a kül- és belpolitika összefonódását egyaránt kifejezésre juttatják. A német alapítványoknak más nem kormányzati intézményekkel szemben az a komparatív előnyük, hogy a politikai rendszer központjaival és a német neokorporativizmus központi szervezeteivel, mint a szakszervezetek, a vállalkozói szövetségek és a politikához közeli nem kormányzati intézmények közvetlen kapcsolatban állnak. Ezért a politikai alapítványok mint nem kormányzati intézmények egy- egy kérdésterületen különösen alkalmasak a különböző társadalmi csoportok párbeszédének előmozdítására, s mint a „mellék- vagy magán-külpolitikák színterei" támogathatják, egyes esetekben „előstrukturálhatják" a formális külpolitika tevékenységét. A külpolitika társadalmi erőforrásai jól szolgálhatják a magyar külpolitikát is. Akár a magyarnemzetpolitika és „állami" külpolitika „dualizmusának" a gyakorlatából indulunk ki, akár nem, a magyar külpolitikában nem nélkülözhetőek a „társadalmi külpolitikában" rejlő erőforrások. A nemzetpolitika tárgya a kultúrnemzet, ezért a nemzetpolitika számos vonatkozásban kulturális külpolitika, amelynek megvalósítása a kormányzati erőfeszítések mellett nem nélkülözheti nem kormányzati szereplők sokszínű bekapcsolását. A „nem kormányzati külpolitika" jól szolgálhatja a szomszéd országokban élő magyar kisebbségekkel való kapcsolattartás és a határokon átívelő társadalmi-gazdasági fejlődés céljait. A „társadalmi külpolitika" olyan eszközei, mint az egyházi, kulturális, oktatási intézmények, alapítványok, gazdasági formák, civil szervezeti kezdeményezések a transznacionális együttműködés széles hálózatait hozhatják létre. Az ilyen transznacionális külpolitika az EU-belépéskor is pozitív „hozománynak" tekinthető, hisz hozzájárulhat a térségi társadalmak fejlődéséhez, a szubszidiaritás gyakorlatában rejlő előnyük kihasználásában. A környezetvédelem területe ugyancsak jól érzékelteti a nem kormányzati szervek és szereplők súlyát, azoknak a hivatalos külpolitika törekvéseit kiegészítő-támogató, adott esetben korrigáló funkcióját. Magyarország környezeti sebezhetősége - mindenekelőtt a magyar folyók természetföldrajzi adottságát tekintve - különösen fontossá teszi a szomszéd országok irányában egy „környezeti külpolitika" kereteiben a hazai és a szomszédos országok környezetvédő mozgalmaival és az olyan nemzetközi környezetvédő NGO-kkal, mint a Greenpeace-szel való együttműködést, s az abból származó lehetőségek kiaknázását. A Bős-Nagymaros-vita már eddig is bizonyította, hogy a nem kormányzati szervek szakértelme fontos lehet a döntések előkészítésében, de azok esetleges korrigálásában és elfogadtatásában is. A külpolitika társadalmi erőforrásait alkotják azok a „gondolatgyárak", amelyek a tanácsadás, döntés-előkészítés „informális területeit" jelentik. A kül- és biztonságpoli16 Külügyi Szemle
