Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Kiss J. László: A "külpolitika vége?", avagy a kül- és biztonságpolitika új modellje
A „külpolitika vége?", avagy a kül- és biztonságpolitika új modellje tikával foglalkozó intézmények a saját transznacionális tevékenységük keretében részt vehetnek a nemzetközi „tudástranszfer" folyamatában és azok értékelésében. Fórumot teremthetnek szakmai vitáknak, műhelykonferenciáknak és „brain storming"-oknak, amelyek hasznosak lehetnek a külpolitikai és diplomáciai lépések tervezésében, azok „forgatókönyveinek" átgondolásában, az akadémiai és minisztériumi szakértők közös vitáiban. Sőt a külügyi, nemzetközi stb. intézetek a saját „magánkülpolitikájuk" keretében segíthetik a párbeszédet egyes országok olyan személyiségeivel is, akiknek meghívása valamilyen okból nem kerülhet a hivatalos politika napirendjére, de mégis szolgálhatja egy adott ország érdekeit. A külpolitika társadalmi meghatározottságának a növekedése kiterjed a biztonságnak, mint társadalmi biztonságnak (societal security) a felfogására is. Világossá vált, hogy a biztonságot többé nem lehet a külső védelmi képességek kérdésére korlátozni. A multidimenzionális biztonság fogalma magában foglalja a „társadalmi biztonságot". A biztonságnak tehát létezik egy társadalom dimenziója, amely ma már legalább olyan fontos, mint a katonai biztonság. A társadalmak nemzetközi világában az államot nem csupán külsőleg érheti fenyegetés, hanem belsőleg is. A Szovjetunió összeomlása is alapvetően nem külső konfliktusnál, illetve a katonai erő meggyengülésének, mint inkább a belső folyamatoknak az eredménye volt. A kelet-nyugati konfliktus megszűnésével Közép- és Kelet-Európa átalakuló államai számára is a legtöbb esetben a belső, társadalmi biztonság jelentette és jelenti a legnagyobb kihívást. A nem kormányzati szervezetektől a „globalizáló államig": a hatalomgyakorlás új fotmái Meglehetősen elterjedt a nézet, hogy nem kormányzati szervezetek szerepe növekszik a formálódó „globális kormányzás" (global governance) lokális szinttől a nemzetközi szervezetekig, az ENSZ-ig terjedő struktúráiban és folyamataiban. Az NGO-kkal megjelent a többszintű, a szuverenitás megosztásán alapuló posztmodern politika, amelyre az EU kínálja a legjobb példát. A nem kormányzati szervezetek a nemzetközi élet állandó szereplőivé váltak, jóllehet a nemzetközi közjog jelenlegi normarendje egyetlen transznacionális szereplőt sem ismer el a nemzetközi jog alanyaként. Az NGO-k sokféle funkciót tölthetnek be: lehetnek az információk és vélemények közvetítői, közreműködhetnek a nemzetközi megoldások kidolgozásában, ellenőrizhetik a nemzetközi megállapodásokat, segíthetik az azok végrehajtásához szükséges társadalmi változások kialakulását, részt vehetnek a közvélemény tájékoztatásában. Szakértelmük a nemzetközi szervezetekben különösen a politika olyan „puha" területein, mint az emberi jogok, környezetvédelem, 2002. tavasz 17
