Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Demendy Nóra: A posztmodernizmus a nemzetközi kapcsolatok elméletében
A posztmodernizmus a nemzetközi kapcsolatok elméletében Összefoglalás Összefoglalva az eddigieket a nemzetközi kapcsolatok posztmodern kritikájának három vonását kell kiemelni: • célja a nemzetközi kapcsolatok elméletének (alapvetően a realizmus/neorealizmus áramlatának) dekonstrukciója oly módon, hogy feltárja annak rejtett előfeltevéseit, azokat a területeket, amelyekről eddig nem beszéltek, ez eddigi elmélet által emelt határokat veszi szemügyre; • kritikájának alapja nem univerzalista, sajátos interpretatív megközelítést állít szembe a realizmus totalizáló felfogásával; • ez a szemlélet az identitással szemben a másságot, az egységgel szemben a fragmen- tációt támogatja. A posztmodernizmus valóságképe ennek megfelelően töredezett, ellentmondásos, instabil. Ez a szemléleti, metodológiai pluralizmus sok rokonszenves vonást tartalmaz, de pontosan ez teszi egyúttal problematikussá is. Thomas Biersteker (racionalista szemszögből) azt veti fel, hogy a posztmodern irányzat nem mutat fel olyan világos kritériumokat, amelyek alapján választani lehetne a sokféle felkínált magyarázat közül. így igencsak nehéz megítélni, hogy vajon melyik magyarázat lesz az, amely nem legitimizálja az intoleranciát, a kirekesztés valamilyen formáját, vagy valami még rosszabbat.25 Más kritikák szerint a diszkurzivitás és a dekonstrukció jellemezte diskurzus egydimenziós logika alapján gondolkodik, és például a termelés szféráját nem tekinti jelentősnek a hatalom megértésének szempontjából. Az egydimenziós logika problémáját mutatja az is, hogy a posztmodernizmus nehezen tud kapcsolódni a más alapon álló kritikai elméletekhez, törekvésekhez. Bár elméleti szinten a különbözőséget, a másságot támogatja, a feminizmussal vagy a posztkoloniális alapú kritikákkal problematikus a viszonya. (Nem csoda, hogy nemi előítéletekkel és eurocentrizmussal vádolják.)26 Talán a legfontosabb problémát az jelenti, hogy a „disszidens gondolkodás" képtelen az elméletalkotásra, vagy elutasítja az ellenelmélet létrehozását. A kérdés az, hogy mi következhet a dekonstrukció után? Mi lesz az, amit a kritikák után a poszt- modernizmus állítani fog? Wüliam Connolly szerint mivel a posztmodernizmus képviselői úgy vélik, képtelenek biztonságos episztemológiai alap létrehozására az elméletalkotás számára, arra ítélik irányzatukat, hogy az csak a többi elmélet dekonst- rukcióját végezze el. A két véglet, a totális elmélet és az elméletalkotás visszautasítása mellett létezik más alternatíva is. Lásd például a felügyelet alatt álló társadalom koncepcióját, amellyel Foucault felmutat egy konstruktív általános elméletet, ami ugyanakkor mégsem tart igényt a totális elmélet státusára. A lényeg az, hogy egy ilyen elmélet saját alapjával való viszonyát is problematizálja. Amikor állít valamit, tudatában van annak, hogy előfeltételez valamilyen igazságot, szubjektivitást stb., azonban folyamatosan reflektál 2002. tavasz 147
