Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Demendy Nóra: A posztmodernizmus a nemzetközi kapcsolatok elméletében
A posztmodernizmus a nemzetközi kapcsolatok elméletében lik, mihelyt Machavelli különbséget tesz az általában vett erőszak és a (minimális) erőszak alkalmazása a virtú érdekében. Egyfajta „erőszak gazdaságosságé"-ról van nála szó abban az értelemben, hogy megkülönböztet szükséges és szükségtelen erőszakot. Hogy mikor melyikről van szó, az Machiavelli szerint mindig a körülményeken múlik. Felajánl a fejedelem számára maximákat, vagy nagy vonalakban felvázolja, hogy a köztársaságot hogyan kell fenntartani, azonban pozitív ajánlásai mindig feltételesek. Machiavelli sokkal kevésbé foglalkozik a „realizmussal" vagy a „hatalmi politikával", sokkal inkább humanizmussal, republikanizmussal vagy civil erényekkel. Machiavelli távolról sem mutatkozik a politikai élet időtlen lényegének tudósaként, hanem a specifikus történelmi körülmények között igyekszik megfogalmazni a fejedelem (a realizmus olvasatában: államférfi) magatartásának elveit súlyos veszély idején (realizmus: nemzetközi kapcsolatok). Az egyetemes etika veszélyeiről beszél, amely fölébe kerekedhet a pluralista vagy historicista etikának, amely a virtú közösségének (realizmus: civil társadalom vagy állam) létrehozásához és fenntartásához szükséges. A virtú autonóm politikai közössége nyilvánvalóan a polisz, a városállam klasszikus koncepciójára utal vissza, adott térbeli körülmények és a politikai élet specifikus felfogásának keretei között. Ezen az adott helyen a virtú republikánus erényei virágozhatnak, rajta kívül ez lehetetlen, itt egyeduralom, hegemónia van. A második probléma az átmenetiséggel, időlegességgel függ össze. Machiavelli szerint a politikai ügyeket mindig a körülményeket figyelembe véve kell mérlegelni. A fejedelem virtuja itt mutatkozik meg, hogy hogyan tud reagálni a változó körülményekre, amelyek a fortunától, a szerencse állhatatlan istennőjétől függenek. Látható, hogy egy speciális reneszánsz humanista nyelvezettel van dolgunk. Machiavelli ugyanakkor visszautasítja az uralkodó keresztény doktrínát, amely a politikai életet csupán időlegesnek, átmenetinek tekintette, vagy legfeljebb a mennyei királyságra való előkészületnek. Machiavelli megfordítja ezt a polaritást, és a változás, illúziók világában igyekszik rendet teremteni. A fejedelemnek adott tanácsai mind a fortuna érkezésére készítenek fel, arra, hogy fel kell készülni a változásra. A politikai életben fel kell ismerni és manipulálni kell ezeket a változásokat, illúziókat. A fortunával való ilyen szembeszálláshoz szükséges a civil virtú és az óvatosság, hogy tartós és stabil rend jöjjön létre a átmenetiség, a változások közepette. Machiavelli tehát a keresztény világ uralkodó univerzális kategóriáival szemben fejti ki az időben létrejövő, időleges politikai életről alkotott nézeteit. Machiavelli kora univerzális eszméivel való szembeszállása azonban nem segített abban, hogy ne kényszerüljön bele az etikai univerzalizmus- sal szemben meghatározott pluralizmus, relativizmus és hatalmi politika által fémjelzett gondolati körbe. Összefoglalva, Machiavelli egy térhez és időhöz kötött nyelvet beszélt, amelyben csak lényegi gondolati elemek eltorzításával fedezhetők fel a realizmusnak a nemzetközi kapcsolatokban feltételezett univerzális, ahistorikus elvei.17 2002. tavasz 143
