Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)

2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Demendy Nóra: A posztmodernizmus a nemzetközi kapcsolatok elméletében

Demendy Nóra Kritikák, következmények Alapvetően a fenti álláspont az oka annak, hogy Richard Ashley és Robert Walker a nemzetközi kapcsolatok posztmodern irányzatának programadó írásában tulajdon­képpen semmilyen programot nem fejtettek ki. Az International Studies Quaterly poszt­modern tematikus számának bevezetőjében így írnak erről: „Ennek a különszámnak tehát nem az a célja, hogy a nemzetközi politika egy új és erőteljes megközelítésének megjelenését adja hírül, amely felé egy tudománynak kell haladnia. Ennek a számnak a cikkei nem beszélnek a legfelsőbb tekintély hangján, és nem egy hitvallást tesznek közzé. [...] Nem írnak és nem látnak el magyarázatokkal valamiféle háborús kéziköny­vet, amely alapján a nemzetközi politikaelmélet új módszerét taníthatnák a katonák­nak [...] Nem ígérnek semmit. Nem hordoznak zászlókat."10 A program tehát az, hogy a posztmodern elmélet ne képviseljen semmilyen ellen­elméletet, amely a maga nemében szintén egyeduralomra törne, hiszen a tudás így csak a valóság egy másfajta megjelenítése lenne, amely represszív jellegénél fogva ugyanúgy kizárna más, versengő interpretációkat, mint ahogy most a neorealizmus te­szi ezt. A pluralizmus megtartása mellett a dekonstrukció és a genealógia különböző részterületeit jelöli meg feladatként a cikk: „megkérdőjelezni a határokat, megvizsgál­ni, hogy hogyan alakították ki őket, bemutatni önkényességüket", „ontológiai, episzte- mológiai, metodológiai reflexiók - azokon a témákon, amiket sokan a tudomány ki­mondatlan előfeltevéseinek neveznek", „feltárni és megszüntetni azokat az önkényes gyakorlatokat, amelyek révén elfelejtik az »ellentétes emlékezeteket« a »szükségszerű« jelen megkonstruálása érdekében" stb.11 A realizmust/neorealizmust illető kritikájában is ezt a pluralizmust, illetve reflexi­vitást kéri számon a posztmodern elmélet. A realizmus univerzalizáló elméletalkotási szemléletének közvetlen következménye, hogy mivel megtalálni véli a nemzetközi po­litikai valóság lényegi elemeit, egyúttal le is szűkíti megközelítését ezekre a momentu­mokra. Ennek a problémának a másik oldala az önreflexió hiánya az elméletben. A posztmodern kritikusok szerint ez a két vonás a következőképpen függ össze egy­mással. A realizmus/neorealizmus nem ismeri el, hogy a világ egy interpretált „do­log", és nem létezik végső tudás, amely megfelelne ennek a valóságnak per se. A poszt- modernizmus szerint azonban az, hogy hogyan alakul (nem végleges) tudásunk a va­lóságról, a már fentebb elemzett hatalmi struktúrák nagyban meghatározzák. így egy olyan kiindulóponthoz, alaphoz jutunk, ami elismeri, hogy minden elméleti/normatív törekvés politikai. (Azok pedig különösen, amelyek nem ismerik ezt el.) Ha viszont az elméletalkotást mindig a társadalmi, történeti, kulturális és nyelvi meghatározottság (diszkurzivitás) jellemzi, nem pedig valamilyen abszolút igazsághoz való közelítés, akkor az elméletalkotó felelőssége abban van, hogy önreflexió során feltárja ezeket a meghatározottságokat. Erre azért van szükség, mert - mint ahogy említettem - a tudás kereteit formáló hatalom korántsem ártatlan.módon van jelen a diskurzusokban, ha­140 Külügyi Szemle

Next

/
Thumbnails
Contents