Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Demendy Nóra: A posztmodernizmus a nemzetközi kapcsolatok elméletében
A posztmodernizmus a nemzetközi kapcsolatok elméletében nem olyan viszonyokat közvetít, amelyek sok szempontból elfogadhatatlanok lehetnek. (Idekívánkozik Edward Said nemrégiben megjelent Orientalizmus című munkájának megemlítése, amely pontosan ezt a fajta feltérképező, önreflektív munkát végezte el az orientalizmus tudományának területén, elsősorban Foucault-ra alapozva. Egy másik példa lehet Larry Wolff munkája, amely a Nyugat- és Kelet-Európa fogalmakban rejlő hatalmi viszonyokra irányítja rá a figyelmet.12) A realizmus azáltal, hogy az államok közötti hatalmi versengést állítja az elemzés fókuszába, mindenképpen kizár bizonyos elemzési lehetőségeket, azonban ezt önkényes hatalmi gyakorlatok alapján teszi. Ha az elmélet a fehér, nyugati férfi diskurzusaként alakult ki, amely képtelen elszakadni diszkurzív premisszáitól, amelyek merevvé és az elemzést pedig elnagyolttá teszik, akkor nem várhatjuk, hogy az ezredforduló komplex problémáinak sokoldalú, rugalmas elemzését adja.13 Ez a szűk elméleti keret problematikussá teszi az elemzést egy olyan korban, amikor olyan problémák merülnek fel, mint az amazóniai esőerdők irtása, a nők tragikus helyzete a tálibok uralta Afganisztánban, Tuvalu esetleges eltűnése a tenger vízszintjének emelkedése következtében, migrációs problémák, az AIDS terjedése vagy a nemzetközi kábítószer-kereskedelem és terrorizmus kérdése. A kritika tehát az, hogy nem lehet a nemzetközi rendszer elemzését az állam-állam szembeállításra redukálni, ennél finomabb eszközökre van szükség és arra, hogy az elmélet egy önreflexiós folyamat során térképezze fel a hatalom gyakorlatának jellegét és premisszáit a tudásban. A probléma lényege, hogy az elmélet mint gyakorlat jelenik meg a nemzetközi kapcsolatokban. Az elmélet előfeltevései ugyanis a gyakorlatban is megjelennek oly módon, hogy a hatalmi versengésre való koncentrálás, a hatalmi politika önmagában is elősegíti a háborúk létrejöttét, ami rámutat a realista doktrína önbeteljesítő jellegére. Ha ez így van, akkor egy etikai probléma is felmerül abban az értelemben, hogy a realizmus/ neorealizmus elmélete mint gyakorlat, mint az erőszakos reakciók, nagyhatalmi kényszer gyakorlata segíti elő a háborúk kialakulását, ami nyomorral, civil és katonai áldozatokkal jár együtt.14 Néhány posztmodern téma A következőkben néhány, a nemzetközi kapcsolatok irodalmában jellemző posztmodern témát fogok ismertetni. A hagyomány, a nagy „szövegek" újraolvasása A realizmus totalizáló, univerzalizáló elméletalkotásának egyik következménye, hogy a nemzetközi kapcsolatok alapelvei a történelem folyamán nem változ(hat)nak. Erre vezethető vissza, hogy a realista irodalom Thuküdidész és Machiavelli műveit 2002. tavasz 742
