Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - KÖNYVEKRŐL - Dér Aladár: Reinhold Viehoff - Rein T. Segers (szerk.): Európai kultúra-európai identitás
Könyvekről Európa, az európai identitás „történelmi kísérletének" igazi realitása - egyelőre - csak az utóbbi értelmezés esetében van. Az Európai Unió és európai identitás viszonyát elemző M. Rainer Lepsius lényegében a fenti gondolatmenetet folytatja, s más írásaihoz hasonlóan most sem marad adós az „eurooptimista" álláspontot megkérdőjelező kitételekkel. Helyzet- elemzése szerint az Európához való kötődés még csak részlegesen és alacsony szinten tudta megtalálni a maga kapcsolódási pontjait („Bezugsobjekte"). Az identitásépítés alapját elvileg a kiépülő új gazdasági-politikai közösség jelentené, az intézményesülés azonban megelőzi az azonosságtudat megjelenését, s az általában nem megy túl az integráció racionális elfogadottságán és meglehetősen kevés affektiv elemet tartalmaz. „A kollektív identitásképződés számára az Európai Közösség nem kínált átfogó és világos vonatkozási pontokat" - állítja Lepsius, s megállapítását az Európai Unió „átpolitizált" Európájára is kiterjeszti. Szerinte még itt is hiányoznak a kellő kötődést megalapozó szociálpolitikai és szolidaritási normák, bár a maastrichti szisztéma új elemeként elismeri a nemzetállaminál szélesebb spektrumú és nyíltabb identitás lehetőségét. Az elmondottakból adódik a következtetés: az európai identitás még nem válik el a nemzetállami keretektől, mint egy „hierarchikusan fölérendelt identitásszint", hanem kötődik ahhoz, s annak részleges („segmentär"), európai dimenzióval történő kitágítását jelenti. A kulturális-nemzeti pluralizmus a jövő Európájának is konstitutív jegye lesz, az európai identitást pedig „eltérő értékvonzatokkal rendelkező identifikációk konglomerátumaként" lehetne definiálni, amit újra meg újra meg kell teremteni, mivel folyamat, s nem állapot jellegű. A kötet egyik leginkább figyelemreméltó tanulmányában Richard Münch az európai identitásfejlődés hatásmechanizmusát vizsgálja a „globális dinamika" és a nemzeti-regionális ellentendenciák („Gegensbewegungen") által meghatározott politikai mezőben. Az identitásképződés két alapfogalmának az adott kollektívum másoktól való elhatárolódását és belső homogenizálódását tartja. Az előbbit szolgálja Európa, illetve az Európai Unió Egyesült Államokkal és Japánnal való versenye; az egyes tagállamok és az Európai Unió közötti konfliktusok (a „kívül maradó" országok esetében!); s végül a globalizáció folyamata, ami az európai identitást a nemzetállam és a világtársadalom köztes fokozatává („Zwischenstufe") teszi. A nemzeti, európai azonosságtudatot és a globalizációt nem egymás ellentéteként, hanem kölcsönös kiegészítőjeként jeleníti meg, s e fogalmak egyféle összefonódását is kiemeli. Ami a belső homogenizálódást illeti, ezt a dimenziót erősíti az anyagi létfeltételek nivellálódása, az európai szintű döntési mechanizmusok kialakulása és a határokon átlépő egyesülési-szolidaritási és kommunikációs folyamat - ez utóbbi a nemzeti kultúrák közeledését és részleges egybeolvadását is jelenti. A lokális kultúrák sokfélesége azonban sosem szűnik meg, megváltozik vi2001. tavasz-nyár 281
