Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - KÖNYVEKRŐL - Magyarics Tamás: Borhi László: A vasfüggöny mögött
Könyvekről Miközben a gazdasági és az „pszichológiai" hadviselés többé-kevésbé nyilvánosan folyt, és ennek megfelelően több anyag is maradt az utókorra, addig a titkos műveletekről még mindig keveset tudunk. Valamivel több ismeretünk van arról, hogy milyen lépéseket tett az amerikai kormányzat a szovjet tömb országaiból menekültek katonai megszervezése terén. Az 1951-es Kersten-kiegészítés százmillió dollárt tett félre ilyen célokra, de a tervek döntő többsége nem valósult meg. A legambiciózusabb elképzelés egy Önkéntes Szabadság Hadtest (Volunteer Freedom Corps) felállítását célozta. A nyugat-európaiak, a Pentagon és a State Department vonakodása, valamint a nemzetközi helyzetben bekövetkezett változások az évtized közepén azonban végképp megtorpedózták a terv megvalósítását, melyet végül a magyar forradalom vérbe fojtása után ejtettek végképpen: az amerikai vezetés rájött, hogy a tűzzel játszana egy ilyen idegenlégió felállításával. Hasonlóképpen kudarcot vallottak a lengyel Honi Hadsereg feltámasztására irányuló kísérletek. Ezeknek az elképzeléseknek az elvetése egyet jelentett annak beismerésével, hogy a közvetlen „felszabadításra" nincs lehetőség, és a kommunista tömböt csak kitartó, lassú munkával lehet annyira „felpuhítani", hogy az végül belülről omoljon össze. Az új amerikai kelet-európai politikát az NSC 5501-ben fogalmazták meg. Eszerint támogatni kell a csatlós államok önállósodási törekvéseit, mert ha azok a saját érdekeiknek megfelelően politizálnak, akkor ezzel aláássák a szovjet birodalmat. A szerző elemzéséhez annyit lehetne hozzáfűzni, hogy ez a politikai gyakorlat valójában már 1948-ban megszületett, amikor az Egyesült Államok a kommunista Jugoszláviának támogatást nyújtott azután, hogy azt kizárták a Tájékoztató Iroda tagjai közül. Más szavakkal: amíg a Truman-adminisztráció 1948-ig lényegében a „biliárdgolyók" belsejét is figyelembe vette a szovjet tömbbel szemben folytatott politikájában, addig 1948 után már csak a „biliárdgolyók" mozgása érdekelte a nemzetközi porondon. A fentieket újfent másképpen megfogalmazva azt mondhatjuk, hogy 1948 előtt a nemzetközi kommunizmus feltartóztatása volt a hivatalos cél, addig ez 1948 után a Szovjetunió (vagy kommunista) agresszió megfékezésére, netán visszaszorítására módosult. A magyar-amerikai kapcsolatok az 1950-es évek első felében jószerével nem is léteztek. Ezen az állapoton változás mindössze 1956 elején kezdődött el, gyakorlatilag az SZKP XX. kongresszusa után. A magyar Külügyminisztérium a korábbiakhoz képest valamivel nagyobb önállóságot kapott, részben a gazdasági nehézségek miatt is. Az aranytartalék vészesen lecsökkent, a külkereskedelemben deficit jelentkezett, miközben az államadósság emelkedett. Magyarország árut és hitelt szeretett volna az Egyesült Államoktól, de erős külső és belső ellenállás kísérte ezeket a törekvéseket. Egyfelől a hazai „keményvonalasok", mint például a Belügyminisztérium vezetése, a kommunista hatalmi monopóliumok veszélyeztetése miatt ellenezte a nyitást, másrészt az amerikai kongresszus, valamint számos más 274 Külpolitika
