Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - KÖNYVEKRŐL - Vogel Sándor: Magarditsch Hatschikjan (szerk.): A Nyugat-politika túloldalán
Könyvekről pirendre, mint a történelem által áthagyományozott inkongruencia a nemzet, az állam és az állampolgárság között, a pozitív tapasztalatok hiánya egy sokoldalú csoportos létben a nagyhatalmak uralmától megszabadult régióban, az euroatlanti intézményekben való részvételhez kapcsolódó modernizációs igény. Az Antall- kormány megszabta a magyar külpolitika hármas célkitűzését: az euroatlanti integrációt, a jószomszédsági kapcsolatokat, a határon túli magyar kisebbségek jogainak védelmét. Ezek a célok a magyar külpolitika keretfeltételeiből adódnak, és nem változtathatók meg a kormányok cserélődésével. Értékes fejezete a tanulmánynak a Trianon-szindróma történelmi öröksége és a jószomszédsági politika összefüggéseit tárgyaló rész. A Trianon-szindrómát a következő tényezők határozzák meg:- a politikai cselekvőképesség elvesztése, a szomszédságpolitika sikertelenségre ítéltetése, a kisállamiság a pszeudo-nagyhatalmi pozíció helyett;- az elszigetelődés; a szomszédos államok, a Kisantant területi és demográfiai nyereségeiket akarták fenntartani; a Trianon-szindróma mint izolációs tényező latensen a második világháború után is létezett (1956-ban, később a magyar reformkommunistákkal szemben);- a régióban olyan új politikai entitások jöttek létre, amelyek azelőtt nem léteztek; a status quo Magyarország részére elviselhetetlen veszteséget, a szomszédok számára megérdemelt nyereséget jelentett; a kisebbségek ügye a magyar külpolitika hosszú távú kérdésévé vált;- az osztrák-magyar piac összeomlott, helyette versengő, autarkiára törekvő nemzeti piacok jöttek létre, ami megakadályozta a térség modernizációját;- az új államok identitása a magyar történelmi folyamatosság tagadását, a magyartalanítást jelentette; a szomszédos államok nemzetállamiságot propagáltak, és a magyar-magyar kapcsolatokat a biztonságukat veszélyeztető tényezőnek, re- vizionizmusnak tekintették;- mindezt a nagyhatalmak, Németország és a Szovjetunió kihasználták, hogy kiterjesszék hatalmukat a térségre. A rendszerváltás után a Trianon-szindróma újra történelmi színeiben jelent meg: magyar részről attól tartottak, hogy a szomszédos államok homogén nemzetállam, politikája megfoszthatja a magyar kisebbségeket identitásuktól. Magyarország pedig nem válhatott bevándorlóországgá, ezért az az érdeke, hogy a magyar kisebbségek jogaik biztosítása mellett szülőföldjükön maradjanak. Az 1990 utáni magyar külpolitika fő célja az állam és a nemzet nem egybeesésének, az integráció és a nemzet kérdésének kezelése és ezáltal a Trianon-szindróma meghaladása. A továbbiakban a szerző részletes képet rajzol az Antall-, a Horn- és az Orbán- kormány külpolitikájának összefüggéseiről. 2001. tavasz-nyár 257
