Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - KÜLPOLITIKA-TÖRTÉNET - Romsics Gergely: Magyarország a "Foreign Affairs"-ben, 1940-1948
Romsics Gergely A szövetségeseknek győzelmük esetén meg sem kell fontolniuk az új határok érvényességét. Az első bécsi döntést az angolszász világ eleinte inkább korrekcióként, ha nem is „igazságtételként" kezelte. A Foreign Affairs ben George Katona korszakzáró tanulmánya mutatott rá elsőként ennek az értelmezésnek az elégtelenségére, és helyezte el ezt a sikert diplomáciai kontextusában.33 A második bécsi döntés így már nem jelenthetett fordulópontot - mindössze még szorosabban Németországhoz kötötte Magyarországot. A háborús angol sajtó ennél lényegesen hevesebben reagált,34 ám az alapvető kérdésben az értékelések nem különböztek: Mosely - és Armstrong - Eszak-Erdély visszacsatolását az angol lapokhoz hasonlóan egyoldalú német döntésnek tekintette, amelynek megtörténtét a demokratikus hatalmaknak nemcsak nem kötelességük figyelembe venni, hanem a tartós és igazságos rendezés érdekében célszerű különösebb mérlegelések nélkül figyelmen kívül hagyniuk. A „Transylvania Partitioned" több szempontból előrevetítette az amerikai békeelőkészítő bizottság két évvel későbbi ajánlásait a kelet-közép-európai határok korrekciójával és a megmaradó kisebbségek jogaival kapcsolatban. A Politikai Albizottság ülésein megvitatott másik központi kérdés, a regionális integráció kereteinek kialakítása, szintén megjelent a Foreign Affairs oldalain. 1942-ben, az amerikai külpolitika négy, emigránsok által készített konföderációs tervet vizsgált meg alaposabban: Sikorsky lengyel elnökét; Eduard Benes javaslatát, amely nem különbözött jelentősen a lengyel változattól; valamint Habsburg Ottó, illetve Pelé- nyi János és Eckhardt Tibor elképzeléseit, amelyek egy dunai föderáció létrehozására irányultak. Az amerikai szakértők eleinte inkább a nagyobb egységeket felvázoló két szláv tervet preferálták a négy-öt nép közösségében gondolkodó utóbbi kettővel szemben. Sumner Welles külügyi államtitkár, az albizottság egyik legbefolyásosabb tagja azonban elképzelhetőnek tartotta a Monarchia új, demokratikus formában való újjáélesztését. Vele szemben Hamilton Fish Armstrong minden erejével arra törekedett, hogy megakadályozza a Habsburgok „restaurációját".35 Az integráció lehetséges formáiról folytatott vitát röviddel megelőzve két reprezentatív tanulmány jelent meg a Foreign Affairs 1942. januári számában. A szerzők, Eduard Benes és Habsburg Ottó, elképzeléseiket egymást követő írásokban fejtették ki, hasonlóan az egykori csehszlovák külügyminiszter és Josef Redlich 1922-es esszéihez.36 Ottó tervét Armstrong maga nem támogatta, azonban a politikai élet befolyásos személyiségei, esetleg közvetve maga Roosevelt elnök kérésére a főszerkesztő beleegyezett a dunai föderáció tervének közlésébe37. A megfelelő ellensúlyt Benesben találta meg, akitől szintén cikket kért - és kapott - a lap januári számához. 216 Külpolitika
