Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - KÜLPOLITIKA-TÖRTÉNET - Pritz Pál: A Horthy-korszak külpolitikájáról
Pritz Fái tében sértette meg, ráadásul a magyar hadba lépés adott még nagyobb nyomatékot a magyar „válasznak". (Hiszen az ismert okból Bárdossy egyszerűen félretette a jelentést, a kormányzót nem tájékoztatta, formális válasz nem is született.) Bárdossy joggal mondta azt az ellene indított perben, hogy ennek az üzenetnek nem tulajdonított különösebb jelentőséget, hiszen azt a pillanatnyi helyzet motiválta. 1945 után nem csupán a történetírás, hanem a publicisztika, oktatás, szóval a történetpolitikai gondolkodás tényezői a távirat jelentőségét messze eltúlozták. Tették ezt annak érdekében, hogy a Horthy-rendszert mennél inkább pellengérre állítsák. S ehhez a hadjárathoz maga Horthy is - a tőle, sajnos, nem idegen rövidlátással - csatlakozott, amikor (nem véve észre a kérdés tényleges dimenzióját, tudniillik, hogy itt valójában éppen az általa fémjelzett rendszer lejáratásáról van szó) annak érdekében, hogy a személyes felelőssége alól (a dolgokat megmásítva) szabaduljon, az egész ügy ódiumát Bárdossy nyakába varrta.29 így azután nagyon szépen kialakult az a helyzet, amelyben a igen különböző szándékoknak az lett az eredője, hogy a magyar külpolitikai gondolkodás eddig sem ritka gyengesége e tekintetben még tovább gyengült. Miért nem volt reális alternatíva? Mindez nem azt jelenti, mintha a magyar külpolitikának lett volna valóságos alternatívája, hanem azt, hogy az alternatíva csupán elméletileg volt adott, a realitások világában azonban nem létezett. Nem szeretnénk félreértetni: ezek a fejtegetések semmi közösséget nem vállalnak a „mi lett volna, ha" délibábos világával, azzal a nem ritka múltba merengéssel, amely nemhogy nem segíti a múlt reális megismerését, hanem az abba az irányba vezető keskeny ösvényeket még inkább elreteszeli. Az elméleti lehetőségekből három objektív és két szubjektív ok miatt nem lehetett reális alternatíva. Az egyik objektív okot abban látjuk, hogy az a magyar külpolitika, amely az államalapítás óta az európai civilizáció és kultúra irányába tájékozódott, nem kapott érdemleges segítséget e civilizáció letéteményeseitől. A francia külpolitika - amíg egyáltalán volt ereje és lehetősége - a magyar törekvések megfojtására létrejött kisan- tantra épített, hogy azután hovatovább e térségbeli politikájában nem csekély mértékben e képződmény foglyává váljék. A brit külpolitika ugyan a húszas években nem lebecsülendő segítséget nyújtott az elszigeteltségből kitörni igyekvő Magyar- országnak, ám az alapvető kontúrok megváltoztatására maga sem volt hajlandó. A harmincas évek második felében pedig nagyon hamar tudomásul vette azt, hogy Magyarországnak nincs ereje Hitler birodalmával szembefordulni. Sir Orme Sargent, a Foreign Office illetékes osztályvezetője már 1938. május 25-én - tehát 200 Külpolitika
