Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - HIDEGHÁBORÚ - Byrnes, Mark S.: A Titónak nyújtott amerikai segély
A Titónak nyújtott amerikai segély ok egyszerű. Annak ellenére, hogy a végcélok is helyet kaptak az NSC 58-ban, a dokumentumot alapvetően a pragmatizmus hatja át. Tito (vagy bármely potenciális Tito) egyszerűen a legjobb „ló" volt, amelyre az Egyesült Államok rövid távon tehetett. A hosszú távú erkölcsi célok, bármennyire kívánatosak is voltak, túlságosan távolinak tűntek; a Tito szakadárságában rejlő kézzelfogható és közvetlen előnyök jelentette csábítás túlságosan erős volt ahhoz, hogy azokat a távoli célok vagy a jugoszláv (vagy bármelyik másik nemzeti kommunista) rezsimmel szembeni erkölcsi viszolygás oltárán feláldozzák. Pontosan akkor, amikor 1949-ben az Egyesült Államok hivatalosan is elfogadta a „megfelelő" kommunisták támogatásának elvét tartalmazó NSC 58-at, az országon minden korábbinál élesebb kommunistaellenesség söpört végig.18 Ebben a légkörben még George Kennan is (aki pedig már hosszabb ideje a szovjet imperializmus és nem a kommunizmus elleni fellépést sürgette) veszélyt látott Tito támogatásában. Kennan egy 1949. szeptember 16-i megbeszélésen „aggodalmainak adott hangot", hogy egy Jugoszlávia elleni támadás esetén nyújtandó bármilyen segítség Tito számára „még jobban össze fogja zavarni a közvéleményünket", amely Kennan hite szerint „már most is csak nehezen tud különbséget tenni a különböző formákban megjelenő kommunizmussal szembeni utálatunk és a Titónak nyújtott segítség gyakorlati meggondolásai között".19 Kennan aggódása a Jugoszláviával szemben folytatott politikának a közvéleményre gyakorolt hatása fölött, híven tükrözi a külügyminisztérium félelmét a közvéleménytől. Kennan hangsúlyozta, hogy a közvéleményt fel kell készíteni a Titónak nyújtandó nyílt segítségre, és hogy az erre alkalmas időt esetleg már is el is szalasztotta a kormányzat. Az adminisztráció azonban nem tétlenkedett. Truman felismerve azt, hogy az általa meghirdetett doktrínát az emberek általában a világon bárhol jelentkező kommunizmus elleni fellépésként fogják fel, arra utasította az új belgrádi nagykövetet, George V. Allent, tegye nyilvánvalóvá, hogy a Jugoszlávia önállóságának fenntartása érdekében folyósított amerikai segély összhangban van a Truman-dokt- rínával. A nagykövet az alábbiakat nyilatkozta a The New York Timesnak Európába való érkezésekor 1950. januárban: „a Truman-doktrína egyik alapelve a kommunizmus »mint agresszív erő« terjedésének a megakadályozása", külön hangsúlyozva az idézőjel közé tett kifejezést.20 Ezzel, más szavakkal ugyan, de elismételte, hogy az Egyesült Államok nem a kommunizmust magát ellenzi, hanem a szovjet expanzionizmust. A későbbiekben a Jugoszlávia számára a kongresszustól kért segélyeknél is „a szovjet imperializmus fenyegetésén" s nem a kommunizmuson volt a hangsúly.21 Mindezen erőfeszítések dacára a Titónak nyújtott amerikai támogatás azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy zavarokat okozhat az amerikai külpolitika természetének megítélésében. A lépés a hidegháború erkölcsi meggondolásoktól hemzsegő 2001. tavasz-nyár 157
