Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Garadnai Zoltán: A magyar-francia diplomáciai kapcsolatok története, 1945-1966
A magyar-francia diplomáciai kapcsolatok története, 1945-1966 A magyar kormány célul tűzte ki, hogy az európai biztonság megtárgyalására fokozatosan létrejöjjenek egy összeurópai konferencia megtartásának feltételei. Ez azonban a német kérdés rendezetlensége, elsősorban az NSZK elutasítása miatt nem volt akkor aktuális, illetve Franciaország nem támogatta sem a Rapacki-, sem a Gomulka-tervet, mert ezek magukban foglalták az NDK elismerését, amit a franciák a nyugatnémetek véleményének figyelembevétele nélkül nem tehettek meg. Ugyanakkor mind a magyar, mind a francia diplomácia egyetértett abban, hogy meg kell akadályozni az atomfegyverek elterjedését, az európai biztonság legérzékenyebb területének a német kérdést tartották, illetve megegyeztek abban is, hogy a külföldön állomásozó csapatok visszavonásának feltételeit meg kell teremteni.125 A francia külügyminiszter szerint az európai biztonsággal foglalkozó konferencia összehívására még nem értek meg a feltételek, és Péter János kérésére megindokolta, hogy a franciák miért nem fogadják el a NATO és a Varsói Szerződés tagállamainak konferenciájára vonatkozó dán javaslatot.126Véleménye szerint két olyan katonai tömörülésről vitatkoztak, amelyeknek indokoltsága már kölcsönösen megszűnt. Ehhez járult hozzá, hogy a NATO-ban az Egyesült Államok is aktívan képviselte az érdekeit. A franciák véleménye szerint az európai biztonság kérdése politikai probléma, és azt európai keretek között kellett megoldani. Az európai biztonság központi kérdése a korszakban a német kérdés volt, de a franciák egy Németország részvétele nélküli összeurópai konferencia összehívását értelmetlennek tartották, ugyanakkor erre a korabeli Németországot még nem vélték alkalmasnak. Couve de Murville megvizsgálhatónak tartotta azt a magyar gondolatot, hogy egy ilyen európai konferencia előkészítése érdekében a kétoldalú megbeszélésekről a multilaterális megbeszélésekre helyeződjön a hangsúly. A magyar fél példaként megemlítette Franciaországot, Dániát, Csehszlovákiát és Magyarországot. A francia tárgyalófél erre azt válaszolta, hogy konkrét javaslat esetén készek a kérdéssel foglalkozni, és megállapodtak abban, hogy erre vonatkozóan a külügyminisztériumok rendszeres kapcsolatot tartsanak.127 Péter János a német kérdéssel kapcsolatban kifejtette azt a véleményét, hogy Franciaország már hatott bizonyos fokig Bonnra, de még többet tehetne annak érdekében, hogy a nyugatnémet kormány reálisabb politikát folytasson, s vegye tudomásul az NDK létét. A francia külügyminiszter erre kifejtette, hogy szerinte az NSZK de facto már tudomásul vette az NDK létét, mert különben nem lenne egyesítési problémája. Véleménye szerint a két Németország között bizonyos kezdeti kapcsolatok már kialakultak, és ez az irányzat tovább fog fejlődni. Hangsúlyozta, hogy a problémát abban látja, hogy az NDK hivatalos kapcsolatok létesítésére törekszik, ezzel szemben az NSZK nem akar hivatalos, hanem csak de facto kapcsolatokat, a Hallstein-doktrínára való hivatkozással.128Elmondta továbbá, hogy francia 2001. tavasz-nyár 137
