Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Garadnai Zoltán: A magyar-francia diplomáciai kapcsolatok története, 1945-1966
Gamdnai Zoltán A magyar külügyminisztérium először az 1957. évi április 4-ei fogadást ítélte megfelelő alkalomnak arra, hogy kitörjön az elszigeteltségből. A nemzeti ünnep jó alkalmul szolgált egy olyan protokolláris rendezvény megtartására, ahol „tesztelni" lehetett az új rendszerrel szembeni hivatalos francia álláspont és a párizsi diplomáciai testület véleményének alakulását.10 A fogadást azonban a Párizsban akkreditált „nyugati" diplomáciai testület és a hivatalos francia szervek, illetve személyek teljes közönye kísérte, és csak a Francia Kommunista Párt és a „baráti" követségek képviselői jelentek meg, ami ugyan a szolidaritás demonstrálását jelentette, de valójában diplomácia jelentősége az új kormány nemzetközi elismerése szempontjából nem volt. A párizsi magyar követség ideiglenes ügyvivője a franciák hozzáállását a magyarországi eseményekhez úgy értékelte, hogy azok elsősorban politikai célzattal igyekeznek kihasználni a magyarországi eseményeket. Véleménye szerint a magyar forradalom leverése utáni közhangulat mind Franciaországban, mind a nemzetközi politikában mellékes kérdésé tette a szuezi kaland és az algériai háború eseményeit, és ezt a francia kormány igyekezett kihasználni. Az 1957-es év a hivatalos kapcsolatok területén a mélypont volt. A magyar követség kapcsolatai szinte teljes egészében a baráti országokra korlátozódtak, ami lényegében egyfajta magyar-francia „magán-hidegháborút" jelentett, de emellett a magyar kormány nyugati bojkottja is szinte teljes volt.11 Az elszigeteltség mértékét mutatja Kutas István ideiglenes ügyvivő jelentése, aki 1958 januárjában megjelent Coty elnök újévi fogadásán, és váratlanul néhány szót válthatott Pineau francia külügyminiszterrel, aki azonban a két ország kapcsolataira vonatkozóan csak általános kijelentéseket tett. Pineau a magyar ügyvivőnek a következőket mondta: „a diplomáciához nemcsak harmónia, hanem türelem is szükséges"; majd elismételte, hogy türelem, sok-sok türelem. „A témát nem akarván folytatni kezet fogott az utánam következő követtel".12 A magyar diplomata nem akart nagy jelentőséget tulajdonítani a francia külügyminiszter kijelentésének, hiszen abban a helyzetben már az is eredménynek számított, hogy az egyáltalán szóba állt vele. Kutas István megemlítette továbbá, hogy „Pineau magatartása igazolni látszik Paul Boncour közlését, mely szerint utasítást kapott a két ország közötti kapcsolat megjavítására".13 A kedvező jelek ellenére, a Nagy Imre kivégzését követő francia és nemzetközi felháborodás következtében, a Kádár-rendszer még nagyobb nemzetközi elszigeteltségbe került. A kivégzéssel kapcsolatban 1958 júniusában Robert Búron közmunkaügyi miniszter nyilatkozott a Szabad Európa Rádiónak. Az év folyamán a francia kormány álláspontja kifejezetten ellenséges volt a Magyarországot érintő valamennyi kérdésben, és hűen követte az Egyesült Államok külpolitikai irányvonalát. Ezt mutatta a francia ENSZ-küldött felszólalása a magyar kérdés vitájában az ENSZ XIII. közgyűlésén, valamint a Munkaügyi Szervezet 1959. évi ülés114 Külpolitika
