Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - EURÓPAI UNIÓ - Kiss J. László: A nemzetállamtól az integrált nemzetállamig-az integráció és a nemzeti érdekek viszonya
Kiss ]. László különböző mértékű hatalmi és befolyási erőforrásainak a szerepe. Ide számíthatóak a nyilvánvaló katonai eszközökön kívül a pénzügyi lehetőségek, amelyek a katonai képzés minőségét és a fegyverzetet, valamint a civil „csekk-könyv-diplomácia" játékterét meghatározzák Az a tény, hogy Solana, a közös kül- és biztonságpolitika első képviselője, „Mr. CFSP" lett, az unió kül- és biztonságpolitikai eszköztára - a WEU petersbergi feladataival összekapcsolva - eddig soha el nem ért fejlettségi fokot ért el. Mindazonáltal a nemzeti kritériumok sokasága szempontjából bizonyos, hogy még igen sok évre van szükség ahhoz, hogy a közös kül- és biztonságpolitika az adott konkrét válsághelyzetekben megfelelő hitelességre és tradícióra tegyen szert. A kilencvenes évek jugoszláviai válságában jól megfigyelhetőek volt - a közös kül- és biztonságpolitika Maastrichtban megfogalmazott követelményei ellenére - a francia és a német külpolitika nemzetállami befolyás érvényesítésére emlékeztető sajátosságai, végső soron az unió biztonságpolitikai tehetetlensége. Az EU 1999. decemberi helsinki csúcsértekezletén elhatározott európai gyorsreagálású európai erők létrehozásának terve jól mutatja a felelősségteljesebb európai biztonságpolitika irányában mutató erőfeszítéseket, azonban a NATO bizonyítottan hatékony politikájához mérten a sajátos nemzeti politikákban és azok koordinációjában rejlő nehézségeket. Kérdés, hogy az unió gazdasági és pénzügyi uniójának megvalósítása lesz-e olyan sikeres, hogy a közös kül- és biztonságpolitikát minőségileg is mérhetően előrelendíteni képes. A nemzeti szuverenitás védelme más összefüggésben is tetten érhető. A brit EU-po- litika a „szupranacionális piac", az „európai belpiac" megteremtésének egyik fő kezdeményezője és támogatója volt, azonban a jelentős mértékű politikai mélyítés helyett inkább a nemzeti politikák hatékonyabb koordinációjának a híve. Nagy-Britannia az unió kibővítésében eszközt lát a „nationhood" védelmére. A kibővítési politika ebben az értelemben a politikákat Brüsszelben központosító szupranacionalizmussal szembeni eszköz szerepét tölti be. A brit parlamenti szuverenitás védelme legalább annyira az évszázados angol hagyományokban gyökerezik, mint a „balance of power", nevezetesen a kontinentális hatalmi egyensúly külpolitikai normája, amely bármilyen európai állam - így egy európai „szuperállam" - hegemóniáját is elutasítja. Az európai integráció lényege szerint a nagyhatalmak közötti hatalmi egyensúlyi politika visszatérésének a megakadályozására irányul, azonban brit és más tagállamok felfogása szerint a nemzetállammal szemben az EU sem válhat valamilyen „szupranacionális hegemónná". A brit politika egyértelmű az uniós tagság támogatásában, de határozottan visszautasítja a lehetőséget, hogy Nagy-Britanniát „Európa" kormányozza. A brit államfejlődés sajátosságai tükröződnek abban az értelmezésben is, amely a kontinentális - főként német - értelmezéssel szemben a föderalizmust hajlamos a „központosítással" azonosítani. A maastrichti szerződést és annak felülvizsgálatát tükröző fejlődés arról tanúskodik, hogy a piac integrációs erői még mindig sokkal erősebbek, mint a politikai integrációé. Az unió 1996-97. évi kormányközi konferenciája megerősítette, hogy az integráció belső 74 Külpolitika
