Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - EURÓPAI UNIÓ - Kiss J. László: A nemzetállamtól az integrált nemzetállamig-az integráció és a nemzeti érdekek viszonya
A nemzetállamtól az integrált nemzetállamig ború után megfigyelhető közös törekvések, a közös „európai szocializáció" ellenére az integrációról alkotott elképzelések a francia, német és brit politikákban éppen a nemzeti különbségek és hagyományok alapján nyertek különböző kifejezési formát. Szembetűnő volt, hogy miként törekszenek az egyes tagállamok arra, hogy „Európa nevében" saját nemzeti érdekeiket érvényesítsék, ily módon az integráció útján saját nemzeti fejlődésük és biztonságuk számára szerezzenek pótlólagos erőforrásokat. Franciaország az európai integrációt - politikai szuverenitása lényegi korlátozása nélkül - saját nagyhatalmi politikájának „multiplikátorának", a tőle keletre eső rajnai szomszéd ellenőrzésének az eszközének tekintette. A német egyesülés után különösen nyilvánvaló, hogy Párizs számára az unió fejlesztésének fontossága Németország centrálissá váló politikai szerepének az ellensúlyozására szolgál. Bonn mindig a multilaterális „Európa-politika" nevében kísérelte meg, hogy a „korlátozott szuverenitás" keretében minél inkább bővítse mozgásterét, s a befolyás és a hatalom gyakorlásának legitim formáit megszerezhesse, a kontinuitás hangsúlyozása mellett közelebb jusson az újraegyesítés nemzeti céljához. Ezért hidegháborús megosztottság éveiben minél inkább „európaibb" („integracionistább") volt Németország annál inkább a saját politikai mozgásszabadságát bővítését célzó nemzeti érdekeit szolgálta. Bizonyos tekintetben az a tapasztalat, melyet Németország a „korlátozott szuverenitás" közel félévszázados gyakorlásában szerzett, sokkal inkább alkalmazkodó képessé tette az európai integráció, nem kevésbé a globalizálódás játékszabályaihoz, mint azokét az államokét, amelyek történelmileg a „sértetlen" szuverenitás irányában tájékozódnak. A funkcionális piaci és a politikai integráció aszimmetriája Az európai integrációs folyamat kezdete óta arra tesz kísérletet, hogy a nemzetközi gazdasági interdependencia és a politika nemzeti kompetenciái, röviden az intemacionalizáló gazdaság és a nacionalizáló politika közötti aszimmetria problémáit megoldja.6 Már az EGK-nak kompromisszumot kellett találnia a gazdasági integráció két alapkoncepciója, nevezetesen a funkcionális piaci és az intézményi politikai integráció között. A politikai integráció két útját a Montánunió (ÉSZAK) szupranacionális és a mai OECD elődszervezetének, az OEEC-nek a kormányközi együttműködése testesítette meg, s ez az egyidejű kettősség a nyugat-európai integráció folyamatának állandó sajátossága lett. A nyugat-európai gazdasági integráció keretében a politikai integráció alapvető sajátossága a mindenkori nemzeti érdekek állásából következett: a nemzetállamok akkor járultak hozzá a politika-területek „közösségiesítéséhez"; illetve koordinálásához, ha a politikai-gazdasági költség-haszon elemzésben a gazdasági haszon túlsúlyban volt a politikai költségekkel, nevezetesen a szuverenitásuk korlátozásával szemben. A közösségi érdekek önmagukban csak kiindulásaikban voltak meg. Valójában mindig az egyes 2000. tavasz-nyár 63
