Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - EURÓPAI UNIÓ - Kiss J. László: A nemzetállamtól az integrált nemzetállamig-az integráció és a nemzeti érdekek viszonya
Kiss /. László nemzetállami érdekek kompromisszumai voltak azok, melyek a politikaterületek integrációjához vezettek. Az 1958-ban létrejött EGK a funkcionális piaci és az intézményi politikai integráció sajátos feszültségi viszonyában olyan kezdeményezés volt, amely mindenekelőtt a piacok integráló erejére helyezte a hangsúlyt, s ez a felfogás tükröződött az egységes belpiac 1993. évi megvalósításában is. Ennek a megfontolásnak a hátterében egyrészt az a neoklasszikus célkitűzés rejlett, hogy a termelési tényezők fokozott mobilitásának az útján javítsák az allokáció hatékonyságát és ezen a módon növekedjen a jólét. Ezen felül az a funkcionalista felfogás játszott szerepet, miszerint a gazdasági integráció előbb vagy utóbb szükségszerűen közvetlenül átcsaphat a politikaiba is. Idővel bebizonyosodott, hogy azok a tényezők, melyek az ötvenes években mozgásba hozták az integrációt és az integrációs térségben elfedték a strukturális egyenlőtlenségeket, a hatvanas években elveszítették hatásukat. Ez annak a következménye volt, hogy a regionális integrációnak azt a formáját találták meg, amely csak részben volt képes arra, hogy a gazdaság intemacionalizálódása és a politika nacionalizálódása közötti aszimmetriát megszüntesse. Az integrációs folyamat végül is azért lehetett sikeres, mert a negatív politika-integráció állt előtérbe. Ez éppen úgy jellemző volt hatvanas években a vámok leépítésének folyamatában, mint a materiális, tehát a műszaki, nem vámjellegű korlátok megszüntetésekor a kilencvenes években a valódi belpiac megvalósításában. A politikai integráció stagnációja azokból az ellentmondásokból származott, melyeket maga az integrációs folyamat hozott létre: a nemzeti gazdaságok között mind intenzívebbé vált összefonódás a keletkező társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségeket a politikai együttműködés, illetve a politika-területe integrációjának a problémájává változtatta. A tagállamok formális politikai egyenlősége és a gazdaság integrációs folyamataiban tükröződő tényleges egyenlőtlenségek közötti ellentmondás nem csupán a nemzeti kompetenciák közösségiesítésének az akadályává vált, hanem a nemzeti politikák koordinálását, tehát a kormányköziség gyakorlatát is megnehezítette. Amíg a tagállamok között társadalmi-gazdasági egyensúlytalanságok és a fejlődési különbségek túl nagyok voltak, addig az integráció költségei is egyenlőtlenül oszlottak meg. Az ilyen fejlődés megnehezítette a politika-területek integrációját, hisz az egyensúlytalanságokkal szemben egyedül a nemzeti politikák voltak képesek a viszonylagos gyors siker reményében szembefordulni. A gazdasági integráció kiélezte a versenyt, amely a konkurenciával szemben versenyképesség növelése érdekében nemzetállami reakciókat hívott életre. Az integráció ugyan a hatvanas években a tagállamok gazdaságait konjukturálisan mind szorosabb összefüggésbe helyezte, azonban ez a folyamat az egyes tagállamokban különböző mértékű volt, ennél fogva más jellegű problémákat és prioritásokat vetett fel, amelyek újra a nemzetállami irányítás reflexeit erősítették. A keynesianizmus eszköztárának hatékonyságába vetett hit éppen úgy elterjedt volt, mint az a meggyőző64 Külpolitika
