Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - AZ ATLANTI SZÖVETSÉGBEN - Márkusz László: Milosevics és a Nyugat Az 1996-98-as boszniai események hatása a Jugoszlávia bombázásáról hozott döntésre
Milosevics és a Nyugat közi közösségnek semmiképpen nem szabad megengednie és a koszovói konfliktus további eszkalálódását megakadályozandó akár katonai beavatkozásra is el kell szánnia magát.41 Ahogy azt az 1999-es év eseményei mutatják, az amerikai és több más nyugateurópai vezetés megszívlelte ezeket az ajánlásokat. Fordulat Milosevics megítélésében A „Milosevics-jelenség" és kezelésének amerikai megítélése a drasztikus változás fázisába érkezett. Egy 1998 júniusában adott interjújában Holbrooke úgy fogalmazott, hogy Milosevics „piromániás őrült és tűzoltó egyazon időben, olyan problémákat támaszt amelyeket csak ő képes megoldani..., egy olyan taktikus, aki kríziseket teremt, amelyeknek a megoldásában aztán vezető szerepet játszik." Ami pedig a felelőséget illeti, a békeközvetítő amerikai diplomata ugyanebben az interjúban kijelentette: „Ismert, hogy Milosevics kezdte ezt az egész háborút".42 Ezzel zöld utat kapott a korábbi kurzusnál agresszívebb vonalat hirdető Madeleine Albright, aki eltökélt volt, hogy Koszovóban nem ismétlődhetnek meg 1991-92 hibái.43 Az amerikai külügyminiszter asszony már márciusban, az első koszovói szerb atrocitásokat követően kijelentette: „Nem fogunk állni és nézni, hogy a szerb hatóságok azt tegyék Koszovóban, amit Boszniában már többé nem tehetnek meg". Rendkívüli határozottsággal adott hangot meggyőződésének, hogy Európa nem várhat olyan hosszú ideig a cselekvéssel mint tette a boszniai polgár- háború idején.44 A jugoszláv elnök ezen a számára negatív irányba forduló helyzeten csak tovább rontott azzal, hogy 1998 során és még 1999 elején is több alkalommal megpróbált visszavágni a nemzetközi közösségnek a „boszniai fronton". Az első ilyen kísérlet 1998 áprilisában történt, amikor megpróbálta a Dodik-kormányba januárban belépett, Miloseviccsel állandó kontaktusban lévő Boszniai Szerb Szocialista Párton keresztül aláásni annak parlamenti támogatását. A nemzetközi közösség az általa pártfogásba vett kormányzat elleni törvényhozási puccskísérletet igen komolyan vette és bár a boszniai szocialistákra helyezett közvetlen nyomással elhárította a veszélyt, bizonyíthatóan megjegyezte magának az esetet.45 Pedig a boszniai mellékhadszíntér még további kellemetlenségeket is tartogatott az év hátralévő részében. Az 1998 szeptemberében megtartott választásokon ugyanis a boszniai szerb nacionalista választási koalíció elnyerte a Republika Srpska elnöki székét, amivel az entitás politikai rendszerének működése szempontjából kulcspozícióba jutott. Az entitás első számú közjogi méltósága Nikola Poplasen, a Republika Srpska Szerb Radikális Pártjának elnöke lett, aki gyakorlatilag Vojislav Seselj boszniai helyettese volt. Az elnöki szék októberi elfogadását követően Poplasen megkezdte azt az áldatlan obstrukciós tevékenységét, ami a szerb entitást több hónapos kormányválságba sodorta, és végül oda vezetett, hogy a boszniai főmegbízott élve az 1998. decemberi bonni konferencián kapott 2000. tavasz-nyár 53
