Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - AZ ATLANTI SZÖVETSÉGBEN - Márkusz László: Milosevics és a Nyugat Az 1996-98-as boszniai események hatása a Jugoszlávia bombázásáról hozott döntésre
Márkusz László kiszélesített mandátumával 1999 márciusában leváltotta a boszniai szerb elnököt tisztségéből. Poplasen féléves tevékenysége során Belgrád egyetlen esetben sem avatkozott be nyíltan a Republika Srpska ügyeibe, de a nemzetközi közösség képviselői között széles körben hitték, hogy obstrukciója mögött Milosevics instrukciói állnak. Ebben a szakaszban a vezető amerikai körök Milosevics-ellenes hangulatát már csak ébren tartották az újabb impulzusok, erősíteni érdemben nem tudták. A kritikus küszöböt már 1998 októbere előtt átlépték, mivel a bombázások már akkor sem a NATO vonakodása, hanem a jugoszláv elnök taktikai kötéltánca, a Hollbooke által felkínált megállapodás utolsó előtti pillanatban történt aláírása miatt maradtak el. A Milosevicsre kiszabott ítéletet azonban ekkor már meghozták, a kérdés csak az volt, hogy mikor és pontosan milyen formában hajtják végre. Ezt maga a Clinton adminisztráció sem rejtette ekkor már véka alá. Különböző sajtóorgánumokon keresztül (Observer, Washington Post, New York Times) 1998 november végén olyan információkat szivárogtattak ki, hogy Clinton megbízást adott a CIA-nak Milosevics hatalomból történő eltávolításának megvizsgálására.46 Bár az állítás hordereje és a rendelkezésünkre álló források megbízhatósága között húzódik bizonyos szakadék, az előzmények és következmények ismerete alátámasztja ezt az információt. Az amerikai elnök fenti döntése egy logikus lépcsőfoknak tűnik a nyilvánvalóan ultimátum jellegű rambouillet-i szerződés jugoszláv vezetés elé terjesztése, majd Jugoszlávia bombázása és végül Milosevics háborús bűnössé nyilvánítása felé. A jugoszláv elnök ekkor már konfliktusteremtő negatív figura volt a Balkán térképén, akivel egyre kevesebb értelme volt tárgyalni. A nemzetközi fegyveres erőknek Jugoszlávia egész területén szabad mozgást követelő rambouillet-i tervezet gyakorlatilag az ország békés nemzetközi megszállását és a koszovói helyzet pacifikálásán túl a belgrádi rezsim politikai mozgásterének jelentős leszűkítését jelentette volna. A jugoszláviai stratégiai bombázások katonai célja az ország katonai erejének megtörése, a politikai pedig Jugoszlávia regionális hatalmának meggyengítése volt. Milosevics háborús bűnössé nyilvánítása is politikai, semmint jogi döntés volt, hiszen a vádemelés az Egyesült Államok és Nagy-Britannia által átadott hírszerzési információkon alapult, a dokumentumok rendelkezésre bocsátása viszont a szóban forgó kormányoknak volt szuverén elhatározása. Információk nyilvánvalóan már a boszniai háborús bűnökről is keletkeztek, a jugoszláv hadsereg srebrenicai vérengzésben játszott szerepéről Holbrooke már a daytoni tárgyalások előtt tudott, felhasználásra mégsem kerültek. Visszatérve a tanulmány elején kifejtett gondolatokra, a nyugati vezetők szubjektív értékelése a balkáni helyzetről és Milosevics jugoszláv elnökről 1995 és 1999 között gyökeresen megváltozott. Dayton időszakában még élt az a hit, hogy lehetséges stabil balkáni régiót teremteni a belgrádi politikus aktív részvételével. Az elmúlt négy évben viszont a döcögő boszniai békefolyamat, a montenegrói politikai krízis és a koszovói háború tapasztalatai következtében az amerikai és nyugat-európai vezető politikusok 54 Külpolitika
