Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - AZ ATLANTI SZÖVETSÉGBEN - Márkusz László: Milosevics és a Nyugat Az 1996-98-as boszniai események hatása a Jugoszlávia bombázásáról hozott döntésre
Márkusz László utóbbi szerint Daytonban lezárták a fegyveres összetűzéseket, a bosnyákok megkapták országuk szuverenitásának és területi integritásának formai elismerését, illetve megszerezték a gyakorlati ellenőrzést azoknak a területeknek a nagy részén, amire racionálisan igényt tarthattak (Szarajevó, Gorazsde, egy kiszélesített bihaci övezet). Cserébe viszont a szerb entitás jugoszláv informális érdekszférába tartozik, ami ott történik arról nem Szarajevóban, hanem Belgrádban kell hogy döntsenek. Erről azonban nemcsak Szarajevóban és több észak-atlanti fővárosban, hanem Banja Lukában is némileg másképpen vélekedtek. Szomorú valóság, de a legkevesebbet a szarajevói álláspont nyomott a latba. A bos- nyák vezetés nagy része ugyanis lelke mélyén még mindig a háború előtti állapotok, azaz egy unitárius, enyhén muzulmán túlsúlyú Bosznia-Hercegovina visszaállítására törekedett. Ennek viszont az 1995-ös valóság alapján állva semmilyen realitása nem volt és ezt a nemzetközi közösség képviselői pontosan látták. A Republika Srpska felszámolása gyakorlatilag a háború előtti helyzetet termelné újra, annak minden ismert következményével együtt. A cél tehát egyfajta egyensúly megteremtése volt a szeparatista és unitárius erők között, amihez az út mindenek előtt a szélsőséges boszniai politikai erők marginalizálásán keresztül vezetett. Ez volt tehát a fő stratégiai irányvonal 1996-97-ben a Karadzsics és a paléi klikk elleni fellépés során és ez volt az a fázis, amelyben Milosevics és a nemzetközi közösség közötti alapvető érdekellentétek világossá váltak. Milosevicsnek csak a hatalmi befolyás megőrzése volt a célja és ennek érdekében bárkivel hajlandó volt taktikai szövetségre lépni, ha kellett a nemzetközi közösséggel, ha kellett a legszélsőségesebb nacionalistákkal. Politikai köpönyegforgatásai miatt azonban a boszniai szerb politikusok bizalmát is elvesztette és már csak azok voltak hajlandóak vele együttműködni, akiknek nem volt más választásuk, mint a sarokba szorítottságában még a daytoni megaláztatásokat is feledni képes paléi klikk. Az újonnan pozícióba került Dodik-kormánynak azonban volt más választása, ráadásul a nemzetközi közösséggel való együttműködés sokkal szélesebb távlatokat nyitott meg, mint a korábbi szűk jugoszláv orientáció. Nem kívánták természetesen elvágni szálaikat az „anyaországgal", viszont más irányokba is nyitni kívántak. Ahogy az új kormányfő beiktató beszédében fogalmazott, „a Republika Srpska daytoni békeszerződéssel összhangban álló speciális kapcsolatai a Jugoszláv Föderációval a szerb nemzet biztonságának feltétele. ...A kormány fontolóra fogja venni viszont speciális kapcsolatok kialakítását más szomszédokkal is", hozzátéve azt a bűvös mondatot, amit addig még Dayton óta egyetlen boszniai szerb politikus sem mondott ki: „...mindig minden kérdésben nyitottak és készek leszünk az együttműködésre Bosznia-Hercegovina Állam- elnökségével". A nemzetközi közösség támogatása jóvoltából az új boszniai szerb vezetés jelentős pénzügyi segítséghez jutott, számos országgal alakíthatott ki kapcsolatokat, ennélfogva annak még inkább lekötelezettévé vált. 50 Külpolitika
