Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - AZ ATLANTI SZÖVETSÉGBEN - Márkusz László: Milosevics és a Nyugat Az 1996-98-as boszniai események hatása a Jugoszlávia bombázásáról hozott döntésre
Milosevics és a Nyugat lye volt az, aki a nemzetközi közösség, a moderált szerb politikai erők és a bosnyák képviselők bizalmát egyaránt bírta. Dodik miniszterelnöki székbe kerülése 1998 januárjában új fejezetet nyitott a Republika Srpska történetében, ami Plavsics táborának és a nemzetközi közösség boszniai képviselőinek hatalmas siker volt, a paléi keményvonalasoknak sokkoló vereség. Igen nehéz volt viszont annak megítélése, hogy mit hozott ez az új fordulat Milosevics számára. Belgrád támogatottjai alulmaradtak a politikai küzdelemben és kiestek a hatalomból. A jugoszláv politikus azonban kiváló taktikai érzékkel 1997. szeptemberétől már apránként átcsoportosította haderőinek egy részét Plavsics oldalára. Első lépésként 1997. szeptember végén „semleges közvetítőként" lépett fel Belgrádban Plavsics és Krajisnik között, aminek eredményeként megállapodás született a két fél között a későbbi törvényhozási választások megtartásának feltételeiről. A „semleges" pozícióból egy pillanatra a másik irányba kitörve egy New York Tzmesnak adott októberi interjúban már úgy nyilatkozott, hogy ha Krajisnik tovább folytatja jelenlegi obstruktiv magatartását, akkor szükségessé válhat, hogy a főmegbízott leváltsa őt a boszniai Allamelnökségben viselt tisztjéről.33 Kiváló helyzetbe hozta őt a Zsivko Radisics vezette boszniai szerb szocialisták is, akik egészen a Dodik-kormány megalakításáig lebegtették álláspontjukat abban a kérdésben, hogy ki mellett teszik le voksait a Banja Luka és Pale közötti hatalmi küzdelemben. Annyi biztos volt, hogy a szocialisták támogatása szinte biztos győzelmet jelent bármelyik fél számára. Radisicsék ezért - Milosevics instrukciói nyomán vagy maguktól - hagyták, hogy a tétek emelkedjenek, majd a nemzetközi közösség enyhe nyomására beszálltak egy olyan kormány támogatásába, aminek vezetője többéves mély kapcsolatokat ápolt már Szlobodan Miloseviccsel. Az ugyanis csak a kormányfő megválasztása után került felszínre és jutott a nemzetközi közösség tudomására, hogy a Banja Luka közelében lévő Laktasi városból érkezett Dodik Független Szociáldemokrata Pártja 1994 óta kapcsolatot tartott a jugoszláviai baloldali pártokkal. A belgrádi sajtó ezért indokoltnak tűnőén harangozta be az új kormány hatalomra kerülését Milosevics győzelmeként, hiszen végső soron személyi kapcsolatain keresztül továbbra is hatékony politikai befolyással bírhat a Republika Srpskában, amit alátámasztani látszott az a tény is, hogy a megalakuló új kormányban a szocialisták több kulcstárcát is megszereztek. Manojlo Milovanovics védelmi miniszter és Milovan Sztankovics belügyminiszter ráadásul régi jugoszláv káderek voltak, akik közismerten bizalmas kapcsolatokkal rendelkeztek Belgrádban. Az ideológiai és érzelmi megfontolásokat magától gondosan távoltartó Milosevics tehát elvileg egy olyan periódus elé nézett amikor a belgrádi érdekek Banja Lukában történő érvényesítése nem ütközik komoly akadályba. A nemzetközi közösség oldalán ekkor már viszont nagyfokú bizalomválság volt tapasztalható a jugoszláv elnök irányába. Világosan látszott ugyanis, hogy a nyugati elképzelések távolról sem estek egybe a daytoni folyamat milosevicsi értelmezésével. Ez 2000. tavasz-nyár 49
