Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - AZ ATLANTI SZÖVETSÉGBEN - Márkusz László: Milosevics és a Nyugat Az 1996-98-as boszniai események hatása a Jugoszlávia bombázásáról hozott döntésre
Márkusz László fenyegetésnek a hatására adta be a derekát 1996 július 18-án.8 Milosevics közbenjárására ekkor Radovan Karadzsics lemondott végül a Republika Srpska és az SDS elnöki pozícióiról és visszavonult a nyilvános politizálástól. Vonakodva ugyan, de a szerb elnök ezzel ismételten nagy szolgálatot tett a Clinton- adminisztrációnak, amely mint már többször, saját Kongresszusának és európai szövetségeseinek malomköve között őrlődött, lábain bilincsekkel aminek kulcsát a szeszélyes amerikai közvélemény tartotta kezében. Az 1996-os amerikai elnökválasztások előtt jártunk, Bili Clinton újraválasztási kampányát érzékenyen érintették a boszniai békefolyamat eseményei, kudarcnak vagy stagnálásnak még a látszatát is el kívánták kerülni. Karadzsics állandó szereplésével viszont rendszeresen magára vonta az amerikai sajtó figyelmét, melegen tartva azt a kérdést, hogy vajon a nemzetközi fegyveres erők helyszínen lévő katonái miért nem tartóztatják le az első számú háborús bűnöst. Ezen a ponton viszont az európai szövetségesek igen világosan megfogalmazták, hogy az Egyesült Államoktól várják a kezdő lépéseket. A Clinton-adminisztráció felismerte a továbbra is aktív uszítást végző háborús bűnösök eltüntetésének és az elfogásukra esetlegesen indított kampányban való amerikai vezető szerep szükségességét is, tisztában volt viszont az ezzel járó veszéllyel is, és az amerikai katonák halálának kockázatát pedig az elnök- választási verseny célegyenesében legkevésbé sem tartotta célravezetőnek felvállalni. További nehézséget jelentett, hogy az EBESZ Boszniai Missziójának amerikai vezetője 1996 júliusában meggondolatlan manőverbe kezdett Karadzsics pártja ellen. Bár Robert Frowick misszióvezető júniusban már jóváhagyta a Karadzsics pártjának az SDS-nek a szeptemberi választásokon indulását, pár nappal később visszavonta döntését és nyilvánosan bejelentette, hogy ameddig Radovan Karadzics ül a pártelnöki székbe, addig az SDS mégsem vehet részt a törvényhozási helyekért folytatott küzdelemben. Egyesek megítélése szerint ezzel igen sokat kockáztatott, ugyanis az SDS esetleges távolmaradása a Republika Srpska választásokat teljesen ellehetetlenítette volna, de a boszniai választások érvényességét is kérdésessé tette volna sok boszniai szerb szemében.9 Karadzsics lemondása így tekintélyveszteség nélküli kihátrálásra adott lehetőséget két szorult helyzetből is, amiért a nemzetközi közösség több tagja is szíve mélyén pillanatnyi hálát érezhetett a szerb elnöknek. Az amerikai szívekbe elhelyezett befektetés aztán pár hónapon belül kamatostól meg is térült a bankári múltjára méltán büszke belgrádi politikusnak. 1996 novembere és 1997 februárja között legtöbb jugoszláviai nagyvárosra kiterjedő ellenzéki tüntetések rázták meg a rezsim stabilitását. Bár a jugoszláv hatóságok nyilvánvaló hatalmi visszaéléssel igyekeztek megtagadni a Zajedno ellenzéki koalíció sikerét hozó novemberi hely- hatósági választások eredményeinek elismerését és több esetben rendőri erőszakkal igyekeztek gátat szabni a demonstrációknak, a nyugat-európai és főleg az amerikai reakciók igen visszafogottak maradtak az egész időszak alatt. Szemben a boszniai békefolyamat melletti magas szintű nyilatkozatokkal, a jugoszláviai események kapcsán az 40 Külpolitika
