Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 3-4. szám - KÍNA A VILÁGPOLITIKÁBAN - Jordán Gyula - Tálas Barna: A "Kína-fenyegetés"
A „Kína-fenyegetés egyébként egy folyamatos fejlődés során jelentkeznek és oldódnak meg, vagy esetleg ezek egy mély társadalmi, gazdasági és politikai válság fokozatos kibontakozásának a jelei. A teljesség igénye nélkül említenénk néhány olyan problémát, amelyek komoly következményekkel fenyegetnek. Az egyik, sokféle spekulációra okot adó jelenség az országon belüli különbségek növekedése, mindenekelőtt két fő vonatkozásban. Egyrészt átmeneti csökkenés után újból növekednek a fejlettségbeli különbségek az egyébként is élenjáró keleti és délkeleti területek, valamint a középső és a nyugati országrészek között, más szóval: a fejlett és a fejlődésben elmaradó tartományok között. A vertikálisan meghúzható három sávból a keleti, délkeleti országrész az ország GDP-jének egymaga nagyobb részét (kb. 60 százalékát) adja, mint a másik két országrész együttesen. A tartományok alkotta skála két szélső pólusát a fejlettség szempontjából 1978-ban még Kujcsou és Liaoning tartomány alkotta. Az egy főre eső nemzeti jövedelem folyó áras összegét tekintve abban az évben 3,9-szeres volt közöttük a különbség. 1989-re ez arány 3.1- szeresre csökkent. 1991-ben a legfejlettebb tartomány már a délkelet-kínai Kuangtung tartomány volt, amelyhez képest Kujcsou tartomány az egy főre eső GDP tekintetében 3.2- szeres elmaradást mutatott, s ez a különbség 1997-re 4,7-szeresre növekedett. Még kirívóbb ez a különbség, ha az egy főre eső nemzeti jövedelem, illetve GDP-összegeket a legfejlettebb tartományi jogú nagyvároshoz: Sanghajhoz viszonyítjuk, mivel ez esetben az 1978. évi 14,4-szeres és az 1989. évi 7,3-szeres egy főre eső nemzetijövedelem-különb- ség 1991-re 7,5-szeres, 1997-re 11,6-szeres egy főre eső GDP-különbségre módosult. Ezekkel a különbségekkel összefüggésben a legvadabb találgatások fogalmazódnak meg Kína esetleges regionális széttagolódásával kapcsolatban. Az a feltevés ugyanis, hogy a gazdasági regionalizmus erősödése előbb vagy utóbb a politikai és a közigazgatási regionalizmushoz, azaz a központi hatalom gyengüléséhez és esetleges széteséséhez is vezethet, Kína esetében - az ország történelmi tradícióira való tekintettel - meglehetősen kézenfekvőnek látszik. Előreláthatólag hosszú időn át tartós feszültségforrást jelent, és egyúttal számos nem- kívánatos társadalmi és politikai következményekkel jár a falusi és városi népesség jövedelemviszonyainak alakulása. A reformidőszak kezdetén a falusiak és a városiak egy főre eső jövedelme körülbelül 1:2,5 arányban volt egymással, amely a nyolcvanas évek közepére l:l,7-re módosult, mára azonban ismét 1:2,5-2,6 körül van, ha azonban figyelembe vesszük a városiak által még mindig élvezett juttatásokat, szubvenciókat, a valós arány közelebb áll az 1:4-hez, sőt - helyenként - az 1:6-hoz. Sok egyéb tényező mellett ez a jövedelemkülönbség is hozzájárult a belső migráció óriási méreteihez, az ebben érintett tömeget - a szezonális ingadozástól is függően - 80-150 millió főre becsülik! Ez a jelenség önmagában is kihívást jelent a hatalommal, a törvényes renddel szemben, mert „durva" és nyílt megsértését jelenti a helyváltoztatásra és letelepedésre vonatkozó közigazgatási rendelkezéseknek. A városokban és az ipari körzetekben a szervezet2000. ősz-tél 177
