Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)

2000 / 1-2. szám - AZ ATLANTI SZÖVETSÉGBEN - Márkusz László: Milosevics és a Nyugat Az 1996-98-as boszniai események hatása a Jugoszlávia bombázásáról hozott döntésre

Márkusz László zeli bizalmasáról, Momcsilo Krajisnikról, aki Karadzsics háttérbe szorulását köve­tően a palái keményvonalasok frontembere lett és 1996-98 között a boszniai állam­elnökség szerb tagjának tisztségét is betöltötte. Egyes kijelentéseiben egészen odá­ig ment, hogy a boszniai rendezés érdekében „meg kellene szabadulni" a palái ve­zetőktől, ami nyilvánvalóan sokáig csengett például Carl Bildt EU különmegbízott fülében, hiszen pár hónappal később már mint a nemzetközi közösség boszniai Fő­megbízottja ő is arra a konklúzióra jutott, hogy Karadzsics és hívei a békeszerző­dés végrehajtásának útjában állnak, állandóan gáncsolják azt és másfél éves tevé­kenységének középpontjában aztán éppen ennek a palái hatalmi lobbinak a megtö­rése állt.4 Arra, hogy a belgrádi politikus nemcsak szerepet játszik, hanem komo­lyan is gondolja amit mond, bizonyítékul szolgált az, ahogyan a boszniai Szerb Demokrata Párt (Srpska Demokratska Stranka Srpskih Zemalja - SDS) vezetőit Daytonban többször megalázta és hogy számos engedményével - például Szaraje­vó szerbek által elfoglalt részéről való lemondással - kimondottan gyengítette azok bosnyákokkal szembeni pozícióit.5 Bár az amerikai és európai tárgyalópartnerekben már elég hamar körvonalazódott, hogy a szerb elnököt nem valamilyen pacifista ideológia vagy humanista megfontolá­sok, hanem jól megfogalmazott racionális érdekek (az egyre erősödő horvát-bosnyák ellentámadások megállítása, a Jugoszláviát 1992 májusától sújtó ENSZ szankciók fel­oldása, a háború során létrehozott Republika Srpska nemzetközi legitimálása) motivál­ják, a Daytonhoz vezető folyamat során tett gesztusai sok esetben őszinte elégedettsé­get és még bizonyos fokú rokonszenvet is kiváltottak. Kimondottan pozitív visszhanggal bírt például a Srebrenica után sorra kerülő zsepai enklávé bosnyák katonái jugoszláv területre menekülésének és onnan kül­földre távozásának lehetővé tétele 1995 júliusában, illetve a szarajevói ostromgyű­rűt feloldó szeptemberi megállapodás tető alá hozása, amikor az akkor még első számú boszniai szerb katonai vezetőként tevékenykedő Ratko Mladics tábornokot Belgrádban órákon keresztül győzködték a tűzszünet megkötésének szükségességé­ről.6 A visszaemlékezések arról is tanúskodnak, hogy Milosevics Daytonban szin­tén nagyfokú rugalmasságot és kompromisszum készséget mutatott szemben példá­ul a bosnyák vezetők (Alija Izetbegovic elnök, Haris Silajdzic miniszterelnök, Muhamed Sacirbegovic külügyminiszter) állandó taktikázásával és merevségével. A fenntartások ugyan végig megmaradtak vele szemben, mégis sikerült egyfajta tak­tikai szövetséges státust kivívnia magának, amiért cserében egy-két négyszemköz­ti kommentártól eltekintve még Holbrooke-ék is elnéztek neki olyan „botlásokat", mint a Jugoszláv Hadsereg utolsó napokig tartó segítségnyújtása a boszniai szerb fegyveres erőknek, beleértve a srebrenicai tömegmészárláshoz nyújtott támogatást vagy például a jugoszláv állampolgár Árkán szabadcsapatainak háborús bűntettei Bosznia-Hercegovina területén.7 38 Külpolitika

Next

/
Thumbnails
Contents