Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - AZ ATLANTI SZÖVETSÉGBEN - Márkusz László: Milosevics és a Nyugat Az 1996-98-as boszniai események hatása a Jugoszlávia bombázásáról hozott döntésre
Márkusz László zeli bizalmasáról, Momcsilo Krajisnikról, aki Karadzsics háttérbe szorulását követően a palái keményvonalasok frontembere lett és 1996-98 között a boszniai államelnökség szerb tagjának tisztségét is betöltötte. Egyes kijelentéseiben egészen odáig ment, hogy a boszniai rendezés érdekében „meg kellene szabadulni" a palái vezetőktől, ami nyilvánvalóan sokáig csengett például Carl Bildt EU különmegbízott fülében, hiszen pár hónappal később már mint a nemzetközi közösség boszniai Főmegbízottja ő is arra a konklúzióra jutott, hogy Karadzsics és hívei a békeszerződés végrehajtásának útjában állnak, állandóan gáncsolják azt és másfél éves tevékenységének középpontjában aztán éppen ennek a palái hatalmi lobbinak a megtörése állt.4 Arra, hogy a belgrádi politikus nemcsak szerepet játszik, hanem komolyan is gondolja amit mond, bizonyítékul szolgált az, ahogyan a boszniai Szerb Demokrata Párt (Srpska Demokratska Stranka Srpskih Zemalja - SDS) vezetőit Daytonban többször megalázta és hogy számos engedményével - például Szarajevó szerbek által elfoglalt részéről való lemondással - kimondottan gyengítette azok bosnyákokkal szembeni pozícióit.5 Bár az amerikai és európai tárgyalópartnerekben már elég hamar körvonalazódott, hogy a szerb elnököt nem valamilyen pacifista ideológia vagy humanista megfontolások, hanem jól megfogalmazott racionális érdekek (az egyre erősödő horvát-bosnyák ellentámadások megállítása, a Jugoszláviát 1992 májusától sújtó ENSZ szankciók feloldása, a háború során létrehozott Republika Srpska nemzetközi legitimálása) motiválják, a Daytonhoz vezető folyamat során tett gesztusai sok esetben őszinte elégedettséget és még bizonyos fokú rokonszenvet is kiváltottak. Kimondottan pozitív visszhanggal bírt például a Srebrenica után sorra kerülő zsepai enklávé bosnyák katonái jugoszláv területre menekülésének és onnan külföldre távozásának lehetővé tétele 1995 júliusában, illetve a szarajevói ostromgyűrűt feloldó szeptemberi megállapodás tető alá hozása, amikor az akkor még első számú boszniai szerb katonai vezetőként tevékenykedő Ratko Mladics tábornokot Belgrádban órákon keresztül győzködték a tűzszünet megkötésének szükségességéről.6 A visszaemlékezések arról is tanúskodnak, hogy Milosevics Daytonban szintén nagyfokú rugalmasságot és kompromisszum készséget mutatott szemben például a bosnyák vezetők (Alija Izetbegovic elnök, Haris Silajdzic miniszterelnök, Muhamed Sacirbegovic külügyminiszter) állandó taktikázásával és merevségével. A fenntartások ugyan végig megmaradtak vele szemben, mégis sikerült egyfajta taktikai szövetséges státust kivívnia magának, amiért cserében egy-két négyszemközti kommentártól eltekintve még Holbrooke-ék is elnéztek neki olyan „botlásokat", mint a Jugoszláv Hadsereg utolsó napokig tartó segítségnyújtása a boszniai szerb fegyveres erőknek, beleértve a srebrenicai tömegmészárláshoz nyújtott támogatást vagy például a jugoszláv állampolgár Árkán szabadcsapatainak háborús bűntettei Bosznia-Hercegovina területén.7 38 Külpolitika
