Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - AZ ATLANTI SZÖVETSÉGBEN - Botz László: A Katonai Felderítő Hivatal feladatai a NATO-csatlakozás után
Botz László A szövetség azonban „meglépte", végrehajtotta a jugoszláviai beavatkozást, még az előtt, hogy az új stratégiát hivatalosan elfogadták volna. Vagyis a gyakorlat megelőzte az elméletet. A NATO vállalta a megmérettetést. Az „Allied Force" hadművelet a koszovói albánok erkölcsi indíttatású megsegítésén túl a szövetség politikai döntési mechanizmusának, katonai gépezete hatékonyságának, nemzetközi jogi elfogadottságának és szavahihetőségének, katonai-politikai hitelének minden, eddiginél súlyosabb próbatétele volt. Ez a próbatétel a tagországok és a szövetség egészének katonai felderítését is komoly kihívások elé állította. A beavatkozást megelőzően elemezni kellett a helyzetet, feltárni a lehetséges cselekvési alternatívákat, értékelni a várható következmények súlyosságát és valószínűségét; az „Allied Force" hadművelet idején a szövetséges csapatok közvetlen és közvetett támogatásának kellett eleget tenni, de elemezni kellett a nemzetközi közvélemény reagálását is. Az 1999. áprilisban elfogadott stratégiai koncepció megállapítja, hogy egy olyan új euroatlanti biztonsági struktúra van kialakulóban, amelyben a NATO központi szerepet tölt be. Ezt támasztja alá a balkáni válság kezelése és a térséget érintő olyan új, komplex biztonsági kockázatok megjelenése is, mint az elnyomás, az etnikai konfliktusok, a gazdasági hanyatlás, a politikai rendszerek szétesése és a tömegpusztító fegyverek elterjedése. Figyelemre méltó az is, hogy elsősorban olyan veszélyeket említ a koncepció, amelyek esetében elmosódnak a bel- és külpolitika közötti különbségek. Ez viszont a beavatkozás szükségességének elismerése irányában hat, vagyis megkérdőjelezi a nemzeti szuverenitás abszolút érvényességét, a be nem avatkozás elvének mindenhatóságát. A dokumentum a fentiek előrebocsátásával leszögezi, hogy a kollektív védelem marad a szövetség legfontosabb feladata, de ez kiegészül a közös biztonsági érdekek oltalmazásával, mégpedig egy gyakran megjósolhatatlanul változékony környezetben. Mindebből egyenesen következik, hogy a NATO-tagországok felderítésének a hagyományos képességek megőrzése és a hozzájuk rendelt feladatok elvégzése mellett ma már elsősorban nem egyes országok ellen, az általuk képviselt katonai fenyegetés figyelemmel kísérésére kell koncentrálnia. Gondot fordítunk az egyes válságrégiók eseményeinek követésére, a konfliktusok kiváltó okainak elemzésére, várható kirobbanásuk előrejelzésére, az esetleg szükségessé váló beavatkozás nemzetközi jogi és politikai feltételeinek feltárására, a béketámogató (békefenntartó, béketeremtő, békekikényszerítő) műveletek lehetőségeire, előre látható kockázataira, erő- és eszközigényességére is. Vagyis a katonai felderítés legprofesszionálisabb feladata, a hadműveletek támogatása - a NATO nyíltan vallott felfogásában - immár nem csupán (sőt nem elsősorban) a védelmet, hanem a szükségessé váló beavatkozás, az intervenció támogatását (is) szolgálja. A saját területen folytatott védelemről a környező térségekben végrehajtott válságkezelési, konfliktusmegelőző missziókra való áttérés a hadműveleti gondolkodásban és a felderítés személetmódjában egyaránt paradigmaváltáshoz vezetett. Míg korábban a szemben álló, potenciálisan ellenséges országok katonai képességeinek, elsősorban a haderők létszá30 Külpolitika
