Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 3-4. szám - GLOBALIZÁCIÓ - Lévai Imre: Globalizáció, regionalizáció és az európai alcentrum és félperiféria
Globalizáció, regionalizáció és az európai alcentrum és félperiféria és az erőforrásokat több országban vagy akár az egész világon integráljuk és összehangoljuk. A tőke, a szaktudás és a termelési eszközök soha nem látott gyorsasággal mozognak a határokon keresztül. Szinte alig létezik ma már eredetét, »nemzetiségét« tisztán megkülönböztethető termék. [...] A »globalizáció« fogalma leírja, hogyan szerveződnek a nagyvállalatok nemzetközi szinten kölcsönös információs és szolgáltató hálózatokba, és hogyan alakítottak ki egymás között egy nemzetközi, a kooperációra és a konkurenciára épülő rendszert, mely lehetőséget ad számukra, hogy két meghatározó eszköz - a közvetlen külföldi beruházások és az informatika - segítségével az ipar és a kereskedelem egész egységeit osszák fel egymás között. A globalizáció távolról sem ellentéte a regionalizáció jelenségének, hanem felhasználja és megszervezi azt, így csökkentve a nemzetállamok mozgásterületét." (Badie-Smouts, 1998: 201-202. o.) Lester Thurow amerikai közgazdász a regionális gazdasági tömbök kialakulását a valódi globális gazdaság felé vezető fejlődési út természetes lépcsőfokának tekinti. Megjegyzi azonban, hogy amíg az egyes tömbökön belül a szabadabb kereskedelem irányába történik elmozdulás, addig a tömbök között az államilag szabályozott kereskedelem térhódítása figyelhető meg. A korlátozásmentes világkereskedelem mértéke emelkedhet ugyan (a tömbökön belüli szabad kereskedelem növekedése túlszárnyalja a tömbök közötti szabályozott kereskedelem növekedését - lásd a klasszikus vineri kereskedelemteremtés esetét: Viner, 1950), ugyanakkor a szabályozott kereskedelem is bővülhet. (Thurow, 1996: 120. o.) Az európai integrációról szólva megjegyzi, hogy Európa problémái alapvetően politikai jellegűek: etnikai konfliktusok szabdalhatják fel, amelyek azonban nem fenyegetik, sőt, akár erősíthetik is a regionális integrációt, minthogy a keletkező miniállamok mind egy nagyobb gazdasági unióhoz kívánnak csatlakozni. Nem arról van szó, hogy Európa a XXI. század vezető ipari térségévé válásáért folyó versenyt megnyeri, hanem arról, hogy helyzetéből adódóan a versenyt megnyerheti, ha lapjait jól játssza ki. „Lehet, hogy az utolsó eurooptimista vagyok a Föld színén" - teszi hozzá. (Thurow, 1996: 126-127. o.) Az ausztrál szociológus, Robert Holton azokkal ért egyet, akik szerint az európai regionalizmus elsősorban az Egyesült Államok és Japán kihívására adott válasz az európai kapitalizmus érdekeinek védelmében, ami azonban széles teret hagyott az egyes nemzetállamok számára mindazon funkciók ellátására, amelyek nem szükségképpen adódnak a piac működtetésének és a globális gazdasági verseny menedzselésének feladataiból. Az Európai Unió ugyanakkor túlterjeszkedett a gazdaságpolitika szűkebb körén, s kiterjesztette hatáskörét egyebek között az emberi jogokra, szociális és jóléti kérdésekre. (Holton, 1998:103-104. o.) George Ross brit közgazdász éppen ellenkezőleg, nem a globalizációs kihívásra adott válaszként, hanem elsősorban Európa belső regionális problémáinak megoldási kísérleteként értelmezi az európai integrációt, amit persze a globalizáció, különösen pedig az Egyesült Államok gazdasági-pénzügyi térnyerése ösztönöz. Ezért úgy tűnhet - mond2000. ősz-léi 45
