Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - TÍZ ÉV UTÁN - Csaba László: Ellenpontok-a magyar és az orosz rendszerváltozás egy évtizedes egybevetése
Csaba László zás indításakor továbbra is mérlegelik annak „társadalmi szükségességét"6, nem elég az egyszerű bejegyzés. E fejleményt jórészt a Jelcinre kényszerült reálpolitikai kompromisszumok sora magyarázza. Ettől még az alapelvek tisztázatlansága, így a személyes szabadság, a magán- tulajdon és a szerződés szabadsága s a többi jogállami alapelv nélkül a szabályozóknak nincs iránytűjük a konkrét esetek tömegében való eligazodáshoz. Ez független attól, milyen fokú korrupciót lehet bizonyítani, hogy mennyire járták át az igazságszolgáltatást és a közigazgatást az informális struktúrák. E helyzet különösségét mutatja, hogy a szovjet büntetőjog számos tényállása ma is hatályos. Szkuratov egykori főügyész aligha talált volna néhány hét alatt 800-nál is több „gazdasági bűnügyet" az „elnök környezetében", valamint a Dubinyin vezette jegybankban, ha nem lennének érvényben az arbitrázst, a határidős műveleteket és más szokásos piaci ügyleteket bűncselekménnyé nyilvánító előírások, beleértve a nyerészkedést sújtókat, a valuták közti átmeneteket és a tárcabefektetéseket kriminalizálókat. Miközben az orosz átalakulásnak nem volt iránytűje, minden egyes kormányzatról utólag rekonstruálható, milyen piaci modellt vett célba. Ez a legrészletesebben a Gajdar- csapatnál dokumentálható (szerk. Dabrowski, 1993) de a nyilatkozatokból még Primakov miniszterelnökségének időszakára is összerakható a célmodell (Csaba, 1999). E célokat aztán az érdekcsoportokkal való állandó alkuk alakították át, de konstans maradt a tűz közelében ülők meghatározó szerepe. Ezek nem mind a nómenklatúrából jöttek, hisz közismert, hogy Berezovszkij egyszerű matematikus, Csubajsz pedig pétervári tanársegéd volt a szovjet korszak alkonyán. A lényeg azonban az, hogy ők - akárcsak az egykori gázipari miniszter, Csemomirgyin - a hatalmi gépezet működtetésével halmozták fel vagyonukat; a politikai tőke híján senkiből nem lehetett orosz Bill Gates vagy Soros György. Magyarországon ezzel szemben a politikaközeliség nem játszott meghatározó szerepet az új gazdasági elit kiválasztódásában. Mint hosszú távú empirikus szociológiai felmérések (Róbert, 1999) igazolták, a meghatározónak a kulturális tőke és a családi vállalkozói hagyományok megléte, (főleg a két háború közti időszakba visszanyúlok) bizonyult. A politikai szűrő szerepe a hetvenes évek vége óta fokozatosan csökkent (ezt hiányolja a szélsőjobb a rendszerváltozás elbliccelésének nem szűnő vádjával). A vállalatvezetői tapasztalat fontosabb tőkeelem volt és maradt a párttagkönyveknél. A hosszabb távú vállalkozói sikert legföljebb színezi, de nem határozza meg a politikaközeliség. Míg az orosz gazdasági elitben sok a szovjet korszak csúcsnómenklatúrájából ismertős név, amihez a Jelcin-korszak kegyencei társulnak, a magyar első 200/első ezer igen gyorsan (amerikai ütemben) cserélődik. A nyolcvanas évek végének sztárvállalkozói nyomtalanul eltűntek. A spontán privatizáció élharcosai is az átlagnál többször morzsolódtak le (Voszka, 1997). Ennek egyszerű magyarázata van: a hivatali alkuk művészete és a szabályozási kiskapuk megtalálása kevéssé segít a versenypiac sikeres megdolgozásában. A versenypiac egyik legnehezebb kérdése az optimális ütemű üzleti bővülés. 142 Külpolitika
