Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - TÍZ ÉV UTÁN - Csaba László: Ellenpontok-a magyar és az orosz rendszerváltozás egy évtizedes egybevetése
Ellenpontok - a magyar és az orosz rendszerváltozás egy évtizedes egybevetése A növekedés túlhajtása a korai kapitalizmus jellegzetes gyermekbetegsége volt és maradt. Mindez alátámasztja azt a többek által vitatott tézist (Szelényi, 1996), ami szerint Oroszországban a politikai kapitalizmus, Magyarországon a posztkommunista menedzser- uralom kategóriájával lehet leírni a modelljellemzőket. Bár e kategóriák értékelése jogos viták tárgya, az üzenet - a politikai tőke eltérő gazdasági szerepe - egyértelmű. 4. Költészet és valóság. Az orosz és a magyar átalakulás további lényeges eltérése a reformtervezetek és a megvalósítás eltérő viszonya. Oroszországot egy sor, a maga műfajában igen radikális reformtervezet jellemezte a Jelcin korszak egészében. Satalin és Janlinszkij 500 napos programjából Kirijenko egy számjegyű inflációs céljáig és Putyinnak az állam- hatalmat a pénzügyi oligarchák és a korrupció alóli felszabadítását ígérő célkitűzéséig egyetlen orosz vezetést sem lehet az ambíciók hiányával vádolni. Ugyanakkor a végrehajtás formális és jobb esetben félszívű maradt. Ez az 1. és 2. pont alapján elkerülhetetlen volt. Magyarországon minden kormány az arany középutat keresi, és a puha rendszerváltozást ígéri. Ugyanakkor 1989-ben, 1992-ben, 1995-ben és 1998-ban (a magán-nyugdíjpénztárak elindításával) igen radikális reformlépésekre került sor. Ennek két fő oka van. Egyfelől a kormányzat sokszorosan bebiztosított helyzete teret ad a részérdekekkel szembeforduló politizálásnak. Másfelől a magyar közgazdászszakma túlnyomó részét átfogó (hallgatólagos) neoliberális konszenzus hasonló ihletésű tervezeteket eltérő kormányzati felállások mellett is kivihetővé tett, illetve szavatolta az átalakulások folyamatos továbbvitelét. Ez egyáltalán nem jelenti, hogy a magyar reformtervek kevésbé ütköztek volna ellentmondásba. Ha a szociális érzékenységet hangoztatva kemény reformlépésekre kerül sor, az mozgósítja az ellenérdekelteket, legalább utólag. Ha ez a politikai folyamatba csa- tolódik vissza, az átalakulást kezdeményező kormányt leváltják. így aztán a tárgyalt bő évtized minden kormányát leszavazták. Oroszországban ezzeí szemben az elnöki rendszer biztosította az ország egységét és a kormányzóképességhez szükséges minimális folytonosságot és fixpontot. Ugyanez a folytonosság azonban inkább a szereplőkre, mint a politikájuk tartalmi vonásaira terjedt ki, és a válsággerjesztő kormányzási technika a rögtönzések és az abszolút rövid távú megfontolások túlsúlyát eredményezte. A hosszú távú célok hiányát az alkotmány és a magántulajdon összefüggésében már szemléltettük. Épp ezért a status quo, a szovjet örökség maradványaival való kompromisszumok erőteljesebbek és rendszertelenebbek is. Ez nemcsak a radikális célkitűzésekhez, hanem az adott pillanatban technikailag lehetséges szinthez képest is értendő. A regionális hatalmakkal létrejött áttekinthetetlen, rendszertelen, konszolidálatlan egyedi alkuk sora gazdaságilag indokolatlan és a központi államra nézve káros adókedvezmények elburjánzására vezetett. Ezekben napi politikai megfontolások kerekedtek a horizontális és 2000. tavasz-nyár 143
