Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - TÍZ ÉV UTÁN - Csaba László: Ellenpontok-a magyar és az orosz rendszerváltozás egy évtizedes egybevetése
Ellenpontok - a magyar és az orosz rendszerváltozás egy évtizedes egybevetése próbáljuk megragadni, hogy mi volt az átalakulási stratégia - a gyakorlat, nem a szándéknyilvánítások - gerince. Mindenek előtt előrebocsáthatjuk, hogy az átalakulás túlnyomórészt a spontán folyamatokból állt össze, amelyek a tudatos tervezetekben nem vagy nem lényegi helyen szereplő, nem előirányzott, sokszor rögtönzött intézkedések hatásainak eredőjeként adódott. Azaz bizonyára felszínes az az elterjedt eljárás, amikor a reálfolyamatokat - mint egykor a „tervgazdaságban" - közvetlenül a kormánypolitikának tulajdonítják, abból vezetik le mind a sikereket, mind a kudarcokat. Ez már csak azért sem fogadható el, mert a rendszerváltozás mindkét országban történelmi kataklizma szülötte, aminek mértékét és lefolyását senki se látta jól előre. Azaz mind a háztartásoknak, mind a gazdaságpolitikának az általános bizonytalanság viszonyai közt kellett dönteniük, és teljesen szokatlan körülményekhez/föltételekhez kellett alkalmazkodniuk. Ezért racionalitásuk eleve és folytonosan korlátozott volt és maradt. A kormányzatok például rendszerint 9-18 havi kéréssel jutnak hozzá a „kemény tényékhez", azaz a véglegesnek tekinthető statisztikai eredménykimutatáshoz, miközben döntéseiket - így a folyamatokba történő beavatkozást, az új törvények meghozatalát - az előzetes adatokra építik. Ez főleg nagy átalakulások idején jelentette (és jelenti) azt, hogy az iránytű nem mindig észak felé mutat. A vállalatok és a háztartások számára alapvető mutatók, például a reálkamat pozitív vagy negatív volta hónapról hónapra változott, ami a befektetések hozamát és szerkezetét alapjaiban érintő átstrukturálási döntésekbe a hektikusság és bizonytalanság elemeit vitte be. Többnyire tényleg nem lehetett előre látni, ki nevet a végén. így az átalakulás kaotikus volta eleve szűk teret hagyott a tudatosság érvényesítésének, főleg ami a kormányzati politikát illeti. A kormányzati intézkedések persze nem közömbösek, de meghatározónak se tekinthetők. így a makroadatok előzetes kiszámítása, kívánt mértékük jó belövése a vizsgált időszakban közel lehetetlennek bizonyult. Érdemes rámutatni, hogy ez nem az átalakulás időszakának téves gazdaságpolitikai döntéseinek utólagos magyarázata, egyfajta szerecsenmosdatás. A bürokratikus koordináció szétesése és a makrofolyamatok ezt megjelenítő spontaneitása az átalakulás kezdetét megelőzően közreadott elemzések kiemelt témája volt mind Magyarországon (Antal, 1985), mind Oroszországban (.Najsul, 1991). Azt pedig csak naiv vagy tudatlan emberek vélhették, hogy a „megfelelő emberek megfelelő helyre tételével" mindez előnyére változhatott volna meg. Az összehasonlító gazdaságiam megközelítés tehát egy meghatározott szempont, a rendszerváltozás logikája szerint értékeli a megfigyelt tényeket. Eközben adottnak vesszük a közkeletű közgazdasági értékelést, amit egyebek mellett a Világbank (1996) és az OECD elemzései ( Zecchini, szerk., 1997) fejtenek ki részletesen. Eszerint a rendszerváltó lépéseknek van egy kritikus tömege és egy tartalmukból adódó egymásra épülése is. Ezek betartásával a káosz és a hiperinfláció minden országban leküzdhető (volt), és létrehozhatók 2000. tavasz-nyár 133
