Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - EURÓPAI UNIÓ - Izikné Hedri Gabriella: Európai Unió döntéshozatali reformja
Az Európai Unió döntéshozatali reformja- Vitatott a szubszidiaritás érvényesítése is. A szubszidiaritás eredetileg a keresztény szocializmus fogalma, amely szerint a közösséget (legyen az régió, város vagy falu) érintő döntéseket a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni. A szubszidiaritás alkalmazása az egyes államokon belül is igen különböző, az integrációban ennek egy további vetülete jelentkezett, nevezetesen a döntési jogkör megoszlása a közösség és a tagállam között. Az elmélyítés egyik logikája szerint mind több területen kell a közösségi döntésnek érvényre jutnia; ez azonban sértheti a tagállamok (elsősorban a szövetségi államok) alkotmányaiban rögzített országon belüli tartományok, régiók, illetőleg a kisebb közigazgatási egységek jogkörét. Ezért sokan a szubszidiaritás nem kellő érvényesülését a közösségi demokráciadeficit további elemének minősítik.- Az előzőben említettekhez is kapcsolódik a „polgárközeliség" sokat emlegetett hiánya. Az integrációban az állami bürokráciára rárakódik a végrehajtó szerv állampolgároktól való távolsága. Az állampolgárok azt észlelik, hogy a helyi hatóságok gyakran hivatkoznak az unió javaslattevő, végrehajtó és ellenőrző intézményére, a távoli brüsszeli Bizottságra, az EK Hivatalos Lapjára, amely ugyan anyanyelvükön is olvasható, de a sajátos szövegezésben nem könnyű eligazodniuk. A döntéshozatal nehéz áttekinthetőségét fokozza a tolmácsolás és a döntések fordításának időigényessége.- Az elmélyülés egyes állomásaihoz nem minden tagállam tud vagy akar csatlakozni. Eveken át tartó vita folyt arról, hogy egyes tagállamok kimaradása bizonyos közösségi vívmányokból árt-e, felhígítja-e a közösséget. Több elmélet született, köztük a „több- sebességű", a „változó geometriájú", a „koncentrikus körökből álló" integrációé. Ezt a vitát az amszterdami szerződés igyekezett feloldani, az EU-ban flexibilitásnak nevezett elv alkalmazási módozatának rögzítésével. Eszerint a tagállamok egymás között fokozott együttműködésben állapodhatnak meg, akkor is, ha abban nem kíván valamennyi tagállam részt venni. Ennek feltétele, hogy a közösség céljait szolgálja, annak intézményeit tiszteletben tartsa; az együttműködésben a tagállamoknak legalább a többsége vegyen részt; ne érintsen kizárólag közösségi hatáskörbe tartozó területeket; ne korlátozzon közösségi politikákat; ne diszkriminálja a közösség más tagállamait, illetve állampolgárait; ne lépje túl a szerződésben rögzített területeket; ne korlátozza a közösségi jogrendet; ne sértse a tagállamok közötti versenyfeltételeket; legyen nyitott bármely a későbbiekben csatlakozni kívánó tagállam iránt. A fenti szabályozás gyakorlatilag szentesítette a meglévő helyzetet, hiszen például az Egyesült Királyság ezt megelőzően sem vett részt a schengeni egyezményben s a Gazdasági és Pénzügyi Unió harmadik szakaszában. Időközben kiderült, hogy a flexibilitás elfogadása mégsem oldotta meg a kérdést. 2000. májusában a német külügyminiszter egy előadásában személyes véleményeként kifejtette, hogy az EU-nak államok szövetségéből a föderáció irányában kellene haladnia, de ma még nem világos, hogy mely tagállamok alkotják majd a föderációt létrehozó „gravitációs centrumot".2 2000. tavasz-nyár 109
