Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1999 (5. évfolyam)
1999 / 1-2. szám - GLOBALIZÁCIÓ - Rostoványi Zsolt: Globalizáció avagy civilizációk és kultúrák harca?
Globalizáció avagy civilizációk és kultúrák harca ? konstrukcióval. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a fő paradoxon - kissé konkretizálva a társadalomfilozófiai síkon általánosságban megfogalmazott ellentétpárt - az, hogy a globalizáció korában, amikor ráadásul megszűnt a kétpólusú világrend, a nacionalizmus, etnikai mozgalmak, a vallási fundamentalizmus, a rasszizmus mentén szerveződő konfrontációk, szecesszionista-szeparatista törekvések, sőt véres konfliktusok sorozatának lehetünk tanúi. Közép- és Kelet-Európábán szétestek a birodalmak, a szövetségi keretekbe kényszerített kisebb kulturális egységek szeparatista, szecessziós törekvései új, önálló államok sorának létrejöttéhez vezettek. Számos helyen (posztszovjet, illetve posztjugo- szláv utódállamok) fegyveres harcok robbantak ki a kulturális közösségek között. Nyu- gat-Európában immár sok milliós nagyságrendű a nyugatitól alapjaiban különböző kultúrájú muszlim közösségek létszáma. A Németországban élő két és félmilliós, a Franciaországban élő négy és fél milliós iszlám közösség és az eredeti lakosság között konfliktushelyzetek sora jön létre, amellett a muszlimok immáron tartós jelenléte egyfajta - mesterségesen is táplált - állandó fenyegetettség-érzetet eredményez a nyugat-európai lakosság körében. Az úgynevezett harmadik világban pedig szinte minden régióból érkeznek a hírek kulturális közösségek közötti konfliktusokról, fegyveres harcokról a tamilok függetlenedési törekvéseitől a hutuk és tuszik egymás szisztematikus kiirtása érdekében tett hatékony lépéseiig. Ezt a paradoxont a kilencvenes évek nemzetközi rendszerével foglalkozó teoretikusok, illetve a gyakorlati szakemberek többféleképpen próbálják meg-, illetve feloldani. Egyik szélsőséges álláspont szerint csakis a globalizáció fogalma (illetve a lényegét adó technikai-gazdasági, avagy „technokratikus" fejlődés) alkalmas a mai, homogenizálódó és univerzalizálódó nemzetközi rendszer leírására, illetve elemzésére, hiszen alapvetően a globalizáció folyamatai határozzák meg a nemzetközi rendszert, a civilizáció és a kultúra kategóriái pedig nem is alkalmasak „korunk fejlődési kérdéseinek a vizsgálatához".7 Ezzel szemben a másik - ugyancsak szélsőséges - álláspont a civilizációk különbözősége és a kulturális relativizmus alapján a civilizációs-kulturális frag- mentáltságot, a „civilizációk harcát" tartja a század-, illetve ezredforduló nemzetközi rendszere fő jellegzetességének, ugyancsak a kilencvenes évek nemzetközi rendszerére, a civilizációs-kulturális indíttatású folyamatok szerepének látványos megnövekedésére hivatkozva. Persze mint általában minden ilyen esetben, az igazság valahol a kettő között helyezkedik el, hiszen a maga szempontjából, a maga érvrendszere alapján mindkét megközelítésben sok a helytálló megállapítás. A nacionalizmus, illetve az etnikai kérdések egyik kiemelkedő teoretikusa, Anthony D. Smith nemrégiben megjelent munkájában a globalizmus versus nemzeti, nacionalista, etnikai mozgalmak erősödése paradoxon feloldási kísérleteinek három módját különbözteti meg. A „globális kultúra" megközelítés úgy véli, hogy a nemzetek, a nacionalizmusok, etnikai, illetve rasszista mozgalmak nem képezik a nagy történelmi trendek részét, csupán korábbi korokból időszakosan fennmaradt jelenségek, amelyek idővel 1999. tavasz-nyár 5
