Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1999 (5. évfolyam)
1999 / 1-2. szám - GLOBALIZÁCIÓ - Kiss J. László: "Új világrend" felé, avagy az állam és a globalizálódás változó viszonya
Kiss J. László osztás hierarchiáját, mind a nemzetközi rendszer egészében, mind a nemzeti társadalmakban. Gilpin elemzésében arra a következtetésre jut, hogy a nemzetközi normák elsőbbsége mindenekelőtt az államra mint sajátos alkuszra hárít nagy felelősséget, mivel a politikai költségek elosztásának kérdése forog kockán. A 1914 előtti időszakban erősen ellentétes tendenciák voltak megfigyelhetőek: a tudományos-műszaki fejlődés következtében a Föld kisebb és integráltabb hellyé vált, s ez a kései XIX. századi imperializmus világában jól láthatóvá vált. Az új globális szereplők által átalakított, európai alapokon nyugvó hatalmi egyensúlyi rendszer újabb régiókat vont befolyása alá. A nemzetközi gazdaság még hatékonyabbá vált, még akkor is, ha az 1880 előtt időszak nyitottsága, annak a szabályzó mechanizmusai - az aranyalap és a laissez faire elve - mindinkább a belpolitikai nyomások hatásai alá kerültek.8 Egyidejűleg ennek az időszaknak politikai klímáját a versengő nacionalizmusok határozták meg, melyek a divatossá vált militarista és neomerkantilista elképzelésekben jutottak felszínre. A XIX. század közepén tapasztalt internacionalizmus eltűnése a modern állam szervezeti és bürokratikus erőinek a megerősödését s annak a helyzetnek a hatásait is visszatükrözte, amelyben az államoknak a versengő nemzetközi környezet és az élesedő belpolitikai megosztottságok feltételei között kellett politizálniuk. Az államoknak nagy árát kellett volna fizetniük a szabályozott és nyitott nemzetközi rendszer fenntartásáért. Ám erre 1914-től kezdve többé már nem voltak készek, és sokkal inkább nemzeti, mint nemzetközi keretekben keresték a megoldást. A háború tapasztalatai ezeket a dilemmákat sokkal inkább kiélezték, mintsem megoldották. Az első világháború két új versengő univerzalizmus, a leninizmus és a wilsonianizmus születéséhez járult hozzá. A nemzeti önrendelkezés wilsoni politkája a globálisan legitimált fragmentáció gyakorlataként mutatkozott meg. Ha a háborúnak „globalizáló" hatása is volt, azonban a végeredménye a fragmentáció erősödése lett: a háború a birodalmak, a nagy gazdasági térségek felbomlásához és az új államok számának a növekedéséhez vezetett. A gazdasági hatalmi egyensúly felbomlása, egyfelől az Egyesült Államoknak mint vezető hatalomnak a felemelkedését, másfelől a szövetséges hatalmak adósságainak és a vesztes hatalomra mért jóvátételek terheinek a messze ható problémáival volt egyenlő. Ezeket a problémákat még inkább súlyosbította, hogy a háború utáni szükséghelyzet problémáinak a megoldásában a korporativizmus jutott szerephez, s ez jelentősen csökkentette a nemzetek mozgásterét a nemzetközi rendszer szükségleteihez való alkalmazkodásban. A Népszövetség létrehozásával az 1914 előtti politikai internacionalizmust és az 1914 előtti kereskedelmi és árfolyamrendszer tervével a gazdasági internacionalizmus feltételeit kívánták helyreállítani, ám a belpolitikai erők az ellentétes irányban hatottak. A belpolitika problémák megoldása a nemzetközi korlátokkal való szakítást jelentette, és ezzel a nemzetközi gazdaság dezintegrálódása erősödött meg: a nemzetközi kereskedelem és tőkeáramlás rendszere 50 Külpolitika
