Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1999 (5. évfolyam)
1999 / 1-2. szám - GLOBALIZÁCIÓ - Rostoványi Zsolt: Globalizáció avagy civilizációk és kultúrák harca?
Rostoványi Zsolt dig is erőteljesen összefonódott az etnicitással, amelyből egyenes út vezetett az etnikai nemzetállam - mégpedig egy kitüntetett etnikum nemzetállama - elvéig. E felfogás szerint tehát az államhatárok övezte területen élő nemzet kulturális identitása lényegében megegyezik az uralkodó etnikum kulturális identitásával, a kisebbségben lévő etnikai közösségeket pedig semmiféle kollektív jogok nem illetik meg saját kulturális identitásuk megőrzésére és védelmére. Tüstént szembetűnik az aszimmetria az uralkodó etnikum „hivatalos", állampolitikai szintre emelt - tehát jogilag is eleve kollektív - identitása és a kisebbségi etnikumok egyéni identitása között. A harmadik típus esetében a bevándorlók jelentősen eltérő kultúrájukat „hozzák magukkal" egy olyan nagyjából homogén társadalomba, amely kizárólagos joggal birtokolja a teret (Nyugat-Európa). Nyugat-Európában az eredetileg vendégmunkásként érkezett, majd mostanra már családjával együtt végleg letelepedett többmilliós, az európaitól jelentősen eltérő kultúrájú, túlnyomóan iszlám vallású (Franciaországban maghrebi, Németországban török, Norvégiában pakisztáni stb.) népesség nem csupán a multikulturalizmus kérdése körüli tudományos vitákat élesztette fel, hanem egyelőre megoldatlan gazdasági, politikai és szociális problémák, konfliktusok sorozatát eredményezi. A negyedik, ezúttal részleteiben nem tárgyalandó típus (tudniillik az úgynevezett harmadik világ) önmagában is rendkívül összetett és sokrétű: kultúra és tér a legkülönbözőbb kombinációkban állnak a konfliktusok hátterében az önálló államiság igényétől (palesztinok, esetenként kurdok, a független Khalisztánért küzdő szikhek, a Srí Lankad tamilok vagy korábban bengálik stb.) az autonómiatörekvéseken át (tibetiek, kurdok, tuaregek stb.) a tér kisebb-nagyobb növelésének igényét is magába foglaló avagy attól teljesen független vallási, törzsi stb. összecsapásokig, gyakran véres polgárháborúkig (Szudán, Szomália, Libéria, Burundi stb.) A kilencvenes években, a kétpólusú nemzetközi rendszer szétesése után bekövetkezett események sokak számára nem várt, meglepő következményekkel jártak. A hidegháború időszakának konfliktusait sokan úgy értelmezték, mint amelyek a két nagyhatalom szembenállásából következnek, amelyek hátterében elsősorban a két nagyhatalom konfrontációja húzódik. Ez volt a helyzet az úgynevezett harmadik világ meglehetősen gyakori konfliktusai esetében is, amelyek ezáltal magyarázhatók voltak a nagyhatalmi szembenállással, illetve érdekviszonyokkal. A hidegháború megszűnése sokakban azt az illúziót keltette, hogy a Kelet-Nyugat szembenállás elmúltával megszűnt az elsődleges konfrontáció, vagyis ezáltal minimálisra csökken a konfliktusok száma a világon. Hamarosan kiderült azonban, hogy ez a feltételezés eredendően téves. A „harmadik világ" konfliktusainak hátterében valóban ott állt a két nagyhatalom, jelenlétük azonban gyakorta elfedte azt a mély, történelmi vagy egyéb okot, amely az adott konfliktust valójában kirobbantotta, és amely mellé - vagy amellyel szemben - a nagyhatalmak csupán saját jól felfogott érdekeik kapcsán sorakoztak fel. A lokalizáció, a különböző par32 Külpolitika
