Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1999 (5. évfolyam)
1999 / 1-2. szám - GLOBALIZÁCIÓ - Rostoványi Zsolt: Globalizáció avagy civilizációk és kultúrák harca?
Globalizáció avagy civilizációk és kultúrák harca? rabszolgáktól származó etnikailag vagy kulturálisan különböző kisebbségek), rivális közösségek (communal contenders: heterogén társadalmakban kulturálisan különböző, a politikai hatalomban részesedő törzsek, klánok), szekták. Martin Heisler a modem nyugati társadalmakban és a világ többi részén kirobbanó etnikai konfliktusok között tesz különbséget. Véleménye szerint amíg a fejlett világban az etnikai konfliktusok elsősorban az életmód kérdései kapcsán alakulnak ki, és általában demokratikus úton megoldhatók, a világ többi részén az életet meghatározó (life- defining), vagyis létkérdésekről van szó, következésképpen a konfliktusok is hevesebbek, nehezebben rendezhetők.124 David Rothkopf a kulturális konfliktusok három, pontosabban négy kategóriáját különbözteti meg: vallási konfliktusok (keresztények és muszlimok, keresztények és zsidók, muszlimok és zsidók, protestánsok és katolikusok stb. között), etnikai konfliktusok (kínaiak és vietnámiak, szlávok és törökök, oroszok és csecsének, hutuk és tuszik, perzsák és arabok stb. között), „kulturális unokatestvérek" (cultural cousins) konfliktusai erőforrások vagy területek birtoklásáért (Franciaország és Németország, Líbia és Egyiptom stb. között) s végezetül a „kvázi kulturális" konfliktusok, amelyek alapvetően ideológiai köntösben, ideológiai konfliktus formájában jelentkeznek (mint a hidegháború politikai kultúrák közötti konfliktusa).125 Geokulturális szempontból véleményünk szerint négy típus elhatárolása tűnik célszerűnek. Ezek ismertetése előtt azonban fontos különbséget tenni a sokkultúrájú társadalmakban élő kulturális közösségek (kisebbségek) két fajtája között, amelyeket Paul Lendvai „történelmi kisebbségeknek", illetve „vendégmunkásoknak"126, Will Kymlicka „nemzeti kisebbségeknek", illetve „etnikai csoportoknak"127 nevez. A fő különbség közöttük, hogy előbbiek akaratuk ellenére váltak kisebbségekké, míg utóbbiak önként, saját elhatározásukból. Az első típus az olyan kulturálisan plurális társadalmakat jelöli, ahol a tér a konfliktusokban nem játszik szerepet (hiszen lényegében valamennyi kulturális csoport bevándorló), s a konfliktusok intenzitása sem haladja meg a társadalmi konfliktusok egyébként „megszokott" és elviselhető mértékét (Egyesült Államok). Jóllehet az „olvasztótégely" versus kulturális pluralizmus vitában az első álláspont tűnik győztesnek, a multikulturalizmus kapcsán felerősödött csoportidentitások - köztük az etnikai identitások - ha egyelőre még nem is komoly társadalmi visszhanggal, s főként az elmélet szintjén, de felvetik a társadalmi kohézió megbomlásának, illetve Amerika „elamerikanizátlanodásának" a vízióját.128 A második típusnál a kulturális különbségeket erőteljes történelmi mítoszok - ráadásul gyakorta több eltérő kultúrájú csoportot ugyanahhoz a térhez fűző mítoszok - fokozzák konfliktusokká. Közép- és Kelet-Európábán, amelyre ez a típus a jellemző, a helyzet rendkívül összetett. Közismert a közép- és kelet-európai nemzeti-nemzetállami fejlődés nyugat-európaitól jellegzetesen eltérő volta. A kultúrnemzet koncepciója min1999. tavasz-nyár 31
