Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1999 (5. évfolyam)
1999 / 1-2. szám - GLOBALIZÁCIÓ - Rostoványi Zsolt: Globalizáció avagy civilizációk és kultúrák harca?
Rostoványi Zsolt kezőleg: erősíti - a hidegháború utáni nemzetközi rendszerben tagadhatatlanul fellelhető civilizációs és kulturális törésvonalakat, a törésvonalak mentén kirobbanó vagy latensen lappangó konfliktusokat? Úgy véljük, az elmúlt időszak azt támasztja alá, hogy a globalizáció egyenlőtlenítő hatásai következtében maga hív életre, illetve felerősít különböző kulturális, avagy kulturális köntösbe öltözött konfliktusokat. Egyes elemzések ugyanakkor nem látnak közvetlen összefüggést a globalizáció és a kulturális (ezúttal etnikai) konfliktusok terjedése között, jóllehet aláhúzzák, hogy a kilencvenes években a konfliktusok, illetve háborúk zöme etnikai jellegű.120 Mások a tömegtájékoztatási eszközöknek róják fel, hogy most olyan konfliktusokról tudósítanak, amelyekről korábban hallgattak, illetve úgy vélik, hogy az identitások újjáéledése helyett inkább látványossá válásukról beszélhetünk, mivel most nagyobb tér nyílott szabad kifejezésükre, mint korábban.121 Ted Gurr az etnopolitikai konfliktusokat veti tüzetes vizsgálat alá, amelyeket nyugodtan kezelhetünk kulturális konfliktusokként, hiszen részint eltérő (etno)kulturális iden- titású csoportok, részint egyfajta etnokulturális identitást megtestesítő államhatalom és egy másfajta etnokulturális identitású csoport között robbantak ki. (Egy, az etnikai konfliktusokat elemző tanulmány az etnikai konfliktusok szükségszerű feltételének tartja „két vagy több kulturálisan különböző közösség együttélését egyazon politikai autoritás égisze alatt".)122 A konfliktusokat motiváló ok alapján Ted Gurr három típust különít el. Az elsőben az etnoMcionalizmus vezeti az arányában nagy, területileg koncentrált etnikum erőteljes regionális autonómia - egyes esetekben elszakadási - törekvéseit. A másodikban a meghódított területek alávetett őslakói, akik kultúrája igen erőteljesen különbözik a politikai hatalmat birtoklók kultúrájától, saját, veleszületett jogaik (indigenous rights) alapján autonómiát kívánnak elérni. A harmadik típus esetében a heterogén társadalmak kulturálisan különböző csoportjai között hatalmi harc folyik, amelynek elsődleges célja az államhatalom birtoklása vagy a hatalomban való nagyobb részesedés.123 Az 1993-94- ben folyó 50 legnagyobb etnopolitikai konfliktust elemezve Gurr szerint 31 sorolható az első, 16 a második és 18 a harmadik típushoz, 3 esetében pedig egyéb tényezők játszanak szerepet. (A tényleges szám azért nagyobb, mint 50, mert több konfliktus egyidejűleg két típushoz is sorolható.) A vizsgált 50 konfliktus közül egyébként mindössze 2 nyugat-európai (a baszkok Spanyolországban, illetve a katolikus-protestáns konfliktus Eszak-Irországban), 6 Kelet-Közép-Európa, illetve a volt Szovjetunió területén zajlik (Bosznia, Horvátország, Moldova, Azerbajdzsán, Grúzia és Oroszország), a többi 42 pedig az úgynevezett harmadik világban (kurdok, palesztinok, síiták, beludzsik, szikhek, tamilok, kasmíriak, pastuk, tádzsikok, üzbégek, tibetiek, pápuák, mórók, kelet- timoriak, ujgurok, kazahok, hutuk, tuszik, zuluk, tuaregek és egy sor egyéb etnikum részvételével). A konfliktusokban részt vevő csoportok öt típusa különböztethető meg: etnonacionalisták, bennszülöttek, etnoosztályok (ethnoclasses: bevándorlóktól vagy 30 Külpolitika
