Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1999 (5. évfolyam)
1999 / 1-2. szám - GLOBALIZÁCIÓ - Rostoványi Zsolt: Globalizáció avagy civilizációk és kultúrák harca?
Rostoványi Zsolt kedően fontos szerepet tölt be. Egyes vélemények szerint az „új politika" lépései nagyrészt - ha nem kizárólag - a kultúrára vonatkoznak.86 A multikulturalizmus előtérbe kerülése együtt járt, szinte elválaszthatatlanul összefonódott az etnicitás és az etnopolitika szerepének rendkívül erőteljes megnövekedésével. Az etnikai-nemzetiségi kérdés természetesen jelen volt az elmúlt évtizedek nemzetközi rendszerében is. Az elmúlt évek új vonása e téren mindenekelőtt az, hogy az etnikai kérdés elemi erővel robbant ki Közép- és Kelet-Európábán, terjedni látszik a nyugati világ országaiban is, hevesebbé, kibékíthetetlenné vált az etnikai konfliktusok jelentős része, az etnizáló szemléletmód, az etnopolitika pedig - amely a társadalmakat egyre inkább etnikai választóvonalak mentén tagolja - kezdi áthatni sok ország hivatalos állampolitikáját. „Közhelyes megállapítás, hogy az etnicitás kulturális jelenség."87 „Az etnicitás a kulturális különbségek társadalmi szerveződése."88 „A legtöbb, magát etnikai ismérvekkel meghatározó csoport identitásának központi eleme a kultúra."89 Ezekkel az idézetekkel pusztán azt kívántuk aláhúzni, hogy a kultúra elmúlt években tapasztalható rendkívüli mértékű szerepnövekedésében központi tényező az etnicitás. Nem kívánjuk azt a hibát elkövetni, amelyet Huntingtonnak tulajdonít - valójában nem sok alappal - egy kritikusa, nevezetesen hogy a kulturális értékeket kizárólag az etnikai identitással köti össze90. Úgy gondoljuk ugyanakkor, hogy az elmúlt évek fejleményei éppenséggel azt a megállapítást kezdték ki, hogy „a nemzetközi politika elsődleges kulturális egysége továbbra is a nemzet marad".91 Nem kívánunk arra vállalkozni, hogy definiáljuk az etnikum (etnikai közösség), a nemzetiség, vagy különösen a nemzet sokat vitatott (és „veszedelmes"92) fogalmát. A szakirodalomban egységesen elfogadott, konszenzusos definíciók nem léteznek (találóan beszél Tóth Károly a nemzet értelmezése körül kialakult „fogalmi labirintusról"93, Jászi Oszkár „a fogalmak zavaros tömegéről", illetve a „nép", a „nemzet", a „nemzetiség" meghatározásainak „kaleidoszkopikus váltakozásairól"94, Gombár Csaba „definíciók kavalkádjáról"95), s sokan e fogalmakat - különösen jelzőként, mégpedig általában a „kisebbségek" szó jelzőjeként (nemzeti, nemzetiségi, illetve etnikai kisebbségek) - ugyanabban az értelemben használják. Osztjuk Romsics Ignác véleményét, miszerint egyetemes fogalmak keresése helyett célszerűbb regisztrálni a különböző típusokat, illetve különböző felfogásokat.96 Mégis idézzük a kérdéskör egyik neves teoretikusa, Anthony D. Smith meghatározását, amely bár bizonyos pontokon vitatható, témánk szempontjából néhány lényegi momentumra mutat rá. Eszerint az etnikai közösség vagy etnikum „saját hazára jogot formáló és közös eredetmítosszal, történelmi emlékezettel és saját kultúrával rendelkező, egyedi elnevezésű embercsoport"97 (Egyebütt a szerző jelzi, hogy hazán „történelmi területet" ért.) Az etnikai közösségek két lényegi jellemzője tehát a kulturális közösség - és tegyük hozzá: az ezt kifejező kulturális csoportidentitás -, illetve egy adott terület vagy tér, amelyen az etnikum mindennapi éleU Külpolitika
