Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1999 (5. évfolyam)
1999 / 1-2. szám - GLOBALIZÁCIÓ - Rostoványi Zsolt: Globalizáció avagy civilizációk és kultúrák harca?
Globalizáció avagy civilizációk és kultúrák harca? Már a magyar olvasók többsége is jól ismeri a Harvard-professzor Samuel P. Huntington „civilizációs paradigmáját", amely szerint a hidegháború után a globális politika multicivilizációssá vált, s az első számú konfliktusforrássá a civilizációk közötti törésvonalak váltak.33 A „két civilizációban és a velük együtt járó civilizációs konfliktusokban élő" szíriai származású, több évtizede Németországban oktató és kutató Bassam Tibi álláspontja sok ponton egyezik Huntingtonéval. Alapvető tézise az, hogy a XXI. századba való átmenet történelmi trendje civilizációs konfliktusok formájában fejeződik ki. Ezek azonban nem csupán a nyugati hegemónia elleni lázadás formájában jelennek meg, hanem elsősorban a „modem" és a „premodem" közötti konfliktus formáját öltik, amennyiben a modern tudományos-technikai „globális civilizáció" áll szemben a nem nyugati premodem civilizációkkal. Tibi szerint az alapvetően nyugati meghatározottságú globális civilizáció mindenekelőtt a gazdaságot, a politikumot és a médiát öleli fel, s ellene lázadnak a nem nyugati, premodem civilizációk. A nemzetközi rendszer legnagyobb ellentmondását a strukturális globalizáció és a kulturális fragmentáció egyidejűségében látja.34 Egyet kell értsünk ezzel a kijelentéssel, hiszen a felerősödött szecesszionista, szeparatista mozgalmak, a nemzetközi rendszer fragmentáltságának növekedéséhez vezető törekvések hátterében nagy többségében nacionalista, illetve etnicista - vagyis kulturális indíttatású - folyamatok húzódnak, amelyek mind erőteljesebben befolyásolják a külpolitikát.33 „Glokalizáció" és „fragmegráció" A dolgozat címében megfogalmazott kérdésben látszólag két, egymással ellentétes, egymást kölcsönösen kizáró folyamat húzódik, mivel a „civilizációk harca" immanensen a globalizáció (legalábbis látszólagos) ellentétét, a lokalizációt, a fragmentációt, a civilizációk (és kultúrák) elkülönülését tételezi. A bevezetőben felsoroltuk azokat a hasonló, látszólagos ellentétpárokat, azokat az egymással első pillantásra legalábbis ellentéteknek tűnő folyamatokat, amelyek egyidejű erősödése jellemzi a kilencvenes éveket, amelyek valamilyen módon a globalizáció-lokalizáció ellentétpár szinonimái, pontosabban a globalizáció és lokalizáció folyamatainak velejárói. De vajon valóban egymást kizáró ellentétpárokról van szó? A kérdésre egyértelmű nemmel válaszolhatunk. Sokan a globalizáció túlértékelése, illetve leegyszerűsített értelmezése, az univerzalizációval való téves azonosítása miatt becsülik le a vele (látszólag legalábbis) ellentétes irányú folyamatokat, a civilizációs-kulturális lokalizációt, illetve fragmentációt, sőt eleve szükségtelennek vélik a civilizáció és a kultúra szerepének vizsgálatát a nemzetközi rendszerben. A globalizáció és a lokalizáció azonban egy időben, egymással párhuzamosan, nagyjából azonos intenzitással, egymással szoros kölcsönhatásban, egymással összefonódva folyik, s ahogy James Rosenau megjegyzi, az őket mozgató dinamika az emberi te1999. tavasz-nyár 11
