Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Fülöp Mihály: Magyarország betagolódása a szovjet szövetségi rendszerbe
Fülöp Mihály saság szintjére szállította le. A Szovjetunió az országot betagolta külső védelmi övezetébe, a magyar diplomácia feloldódott a szovjet (bolsevik) párt nemzetközi tevékenységében, a magyar „népi demokrácia" kül- és belpolitikájának alakulása része lett a nemzetközi kommunista mozgalom történetének. Ebből a helyzetből Magyarország csak évek múlva, a nemzetközi körülmények gyökeres megváltozásakor tudott kimozdulni. A sztálini korszakban az állam- és pártközi kapcsolatok rendszerének kiindulópontját a népi demokráciák életében a politikai szféra végletekig fokozott elsődlegessége és domináns szerepe jelentette. E pártközpontú politikai rendszerekben a kommunista pártok kerültek a hatalmi viszonyok centrumába. A párt kizárólagos hatalmi helyzete következtében mindenféle önálló arculattal rendelkező politikai mozgalom és szerveződés lehetősége megszűnt. E kapcsolatrendszer a szovjet gyámhatalom érdekeinek elsődlegességén nyugodott: az intézményi és ideológiai egyöntetűség rendszere a szovjet modell, a szovjet vezető szerep maradéktalan elfogadását feltételezte. Sztálin kizárólag a Szovjetunió hatalmát és világpolitikai befolyását kívánta erősíteni, a népi demokráciáktól szigorú fegyelmet követelt. A mindenkori világhelyzet megítélésének monopóliuma a szocialista „közösség" egységén belül a Szovjetunió pártját és kormányát illette meg. A változó politikai tézisek kikezdhetetlen elvekként jelentek meg a népi demokráciák döntéshozói számára. E kapcsolatrendszerben kifinomult ellenőrzési mechanizmusok gondoskodtak arról, hogy Sztálin különösebb erőfeszítések nélkül bizonyos lehetett parancsai végrehajtásában. A Szovjetunió és a népi demokráciák közötti formális kötődések a bilaterális alapú szerződésrendszer felépítésével jöttek létre. Sztálin szerint a kisállamok közötti kontaktusokra nem volt szükség. Moszkvának nemcsak az „ostromlott erőd" legfőbb és egyedüli parancsnoki központjává, de a kommunikáció egyetlen centrumává is kellett válnia. Sztálin stílusából következett, hogy a diplomáciai tevékenység, a külpolitikai kapcsolatok hagyományos formája e térségben csak alárendelt, kiegészítő szerephez jutott. Ha eltekintünk a „helytartói" szerepet betöltő szovjet nagykövetektől, akkor azt tapasztaljuk, hogy a technikai, végrehajtó ügykörű külügyminisztériumok között az érintkezés igen gyér volt. Az állam- és pártközi kapcsolatok rendszerében a legfontosabb informális ellenőrző mechanizmust maga Sztálin személye jelentette. Uralmi gyakorlatából és elképzeléseiből fakadóan a kapcsolatokat a mértéktelen perszonalizáció jellemezte. A népi demokráciák vezetőit mindez arra ösztönözte, hogy döntéseik legtöbbjét - odaadásból vagy félelemből - Sztálin lehetséges kívánságainak és parancsainak elébe vágva hozzák. A szocialista tábor, az egész kommunista világmozgalom egysége és presztízse elválaszthatatlanul kapcsolódott Sztálin személyes tekintélyéhez. A közvetlen konzultációk sztálini gyakorlatában a személyes találkozók fontos politikai döntéseket közvetítettek. A külön állambiztonsági minisztériumi együttműködéssel is a teljes monolitikus egységet biztosították. A tanulmány része Fülöp Mihály-Sipos Péter: Magyarország külpolitikája a XX. században című, az Aula Kiadónál a közeljövőben megjelenő könyvnek. 92 Külpolitika
