Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Fülöp Mihály: Magyarország betagolódása a szovjet szövetségi rendszerbe
Magyarország betagolódása a szcrujá szövetségi rendszerbe Mindszenty József hercegprímás december 23-i letartóztatása, az 1949. február 8-i elítélésével végződő - ténylegesen a magyarországi katolikus egyház ellen irányuló - politikai per a nyugat-európai kereszténydemokrata pártokban a prágai államcsínyhez hasonló megrázkódtatást okozott. Seiden Chapint, az Egyesült Államok budapesti követét február 18-án persona non gratának nyilvánították, és kiutasították az országból. A Mindszentyvel fenntartott kapcsolataira vonatkozó vádak teljesen alaptalanok voltak, hiszen a State Department kezdettől távolságot tartott vele szemben. A magyar-jugoszláv viszony a Tájékoztató Iroda határozata után - az alig pár hónappal azelőtt megkötött - gazdasági egyezmény felmondásától, az 1948 szeptemberi Prav- da-cikk által elindított ideológiai hadjáratban történő magyar részvételen keresztül (ebben már az „imperialistákkal egységben cselekvő nacionalistáknak, politikai gyilkosoknak" nevezték „Tito klikkjét") alig másfél esztendő leforgása alatt eljutott a katonai szembenállásig. A Pravda 1948. december 31-én közölte, hogy „az ellenséges jugoszláv politika miatt a Szovjetunió úgy érzi, lehetetlen fenntartani a két ország közötti eddigi, tekintélyes méretű kereskedelmet. 1949-ben a szovjet-jugoszláv árucsere az előző év csupán 1/8-át teszi majd ki". Jugoszlávia gazdasági kapcsolatai a „béketáborral" összeomlottak, az ország a gazdasági csőd szélére jutott. A szovjet irányítású gazdasági szervezetbe, a Kölcsönös Gazdasági Segítségnyújtás Tanácsába Jugoszláviát nem vették fel. Sztálin 1949 tavaszán utasította a KGST tagállamait, hogy teljesen szakítsák meg kereskedelmi kapcsolataikat Jugoszláviával. Ennek ellenére semmi jele nem mutatkozott annak, hogy Tito le kívánna térni a bolsevik ortodoxia útjáról. A Jugoszlávia-ellenes harc újabb hulláma május-júniusban, a Tájékoztató Iroda harmadik konferenciájának előkészítésével indult be. A Szovjetunió 1949 júniusában a Külügyminiszterek Tanácsa párizsi ülésszakán feladta a Triesztre és az ausztriai Karintiára vonatkozó jugoszláv követelések támogatását. A környező „frontállamokban'' szovjet irányítással megkezdték a Tito-ellenes koncepciós perek előkészítését: Magyarországon Rajk László, Bulgáriában Trajcso Kosztov, Albániában Kocsi Dodze lett a kijelölt áldozat. Rajk 1948. augusztustól külügyminiszter volt: a leghalványabb jelet sem találhatjuk annak, hogy a legcsekélyebb mértékig eltért volna a szovjet irányvonaltól. A Külügyminisztérium szerepe 1947 őszétől 1989 tavaszáig a mindenkori pártvonal végrehajtására egyszerűsödött, a döntéseket a pártközpontban hozták, ezek viszont híven tükrözték Moszkva külpolitikai irányvonalát. A Szovjetunió politikai akaratát a kommunista párt (előbb az MDP, majd az MSZMP) első számú vezetőjén keresztül közvetítette, illetve a kommunista vezetők igen szűk körére támaszkodott: 1945 és 1953 között Rákosi, Gerő, Farkas, Révai s bizonyos értelemben Nagy Imre tartozott azok közé, akikre Sztálin magyarországi politikáját építette. A magyar külpolitika már 1947 nyarán feladta a nemzeti érdekek képviseletét, a szomszédos államokban élő magyarok védelmét. A hidegháborús kelet-nyugati megosztottság és a Tájékoztató Iroda Jugoszlávia-ellenes politikájában betöltött „bástya" szerep a magyar önállóság mértékét egy szovjet tagköztár1998. tavasz 91
