Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Fülöp Mihály: Magyarország betagolódása a szovjet szövetségi rendszerbe
Fülöp Mihály négyhatalmi ellenőrzését és a két gazdasági övezet egyesítését követelte. A német béketárgyalások végleg megakadtak. A Külügyminiszterek Tanácsának párizsi ülésszaka csupán megerősítette Németország amúgy is létező megosztottságát. A két német állam - s ezzel párhuzamosan a két szövetségi rendszer - megalakulása évtizedekkel halasztotta el a német kérdés rendezését. A „népi demokráciák" a szovjet biztonsági övezet stratégiai és ideológiai szempontból nélkülözhetetlen részévé váltak. Európa és Németország kettéhasadása következtében Sztálin a szovjet szövetségi rendszerbe betagolt államoktól feltétel nélküli engedelmességet várt el, teljes azonosulást a szovjet bel- és külpolitikával. Gyilasznak igaza volt abban, hogy a szovjet-jugoszláv konfliktus abban gyökerezett, hogy „ideológia, stílus, személyes tapasztalat és történelmi ösztön Sztálint arra ösztönözte, hogy csak azt érezze biztosítottnak, amit a markában tart. Mindenki, aki kívül esett rendőrségének ellenőrzésén, potenciális ellenségévé vált. A háború különleges feltételei következtében a jugoszláv forradalom kicsúszott ellenőrzése alól, s a hatalom, amely a forradalomból fakadt, olyan magabiztossá vált, hogy Sztálin már nem osztogathatott parancsokat neki." Jugoszlávia balkáni politikája három ponton ütközött a szovjet elvárásokkal. Az 1947. augusztus 1-jén aláírt jugoszláv-bolgár szerződés angol-amerikai tiltakozást váltott ki, mivel Bulgária legyőzött állam volt, melynek békeszerződése ekkor még nem lépett életbe. 1948. január 20-án Enver Hodzsa Moszkva megkérdezése nélkül egyezett bele Tito indítványába, hogy az „angolok és amerikaiak által támogatott görög monarcho-fasisz- ták támadásának megelőzésére" Dél-Albániában egy jugoszláv hadosztályt helyezzenek el. Tito megszegte Sztálin utasítását, amit február 10-én adott Kardeljnek és Dimitrovnak a görög partizánmozgalomnak nyújtott támogatás megszüntetéséről. Tito 1948 márciusában visszatáncolt a Bulgáriával kötendő államszövetség gondolatától, amint megértette, hogy az nem Jugoszlávia hetedik tagállama lesz, hanem a szovjet befolyás érvényesítője a balkáni föderáción belül. Hodzsa riválisa, Kocsi Dodze eltávolításával a szovjetek oldalára állt, Jugoszlávia lemondott a csapatok küldéséről. A görög partizánmozgalom támogatásának megakadályozására Moszkva felfüggesztette a Jugoszláviába irányuló fegyverszállításait, március 20-án visszahívta katonai misszióját és tanácsadóit. A szovjet-jugoszláv vita állam- és pártközi konfliktussá terebélyesedett, amint Sztálin áprilisban jugoszláv híveivel Tito vezetésének belülről történő megdöntésére tett - eredménytelen - kísérletet. Rankovics jugoszláv belügyminiszter a rettegett NKVD-főnök, Berija méltó tanítványának bizonyult: a tömeges megtorlás ezúttal viszont a Szovjetunió híveit sújtotta. A két párt közötti levélváltást Moszkva közölte a Kominform pártjaival. A pártközi vitában a magyar és a csehszlovák párt állt Tito bírálóinak élére. Rákosi be akarta bizonyítani a vele szemben is bizalmatlan Sztálinnak, hogy ingadozás nélkül követi a szovjet politika fordulatait. A jugoszláv pártvezetés az „előremenekülés" útját választotta. Fejtő Ferenc megállapítása szerint 1949 nyaráig a legszigorúbb bolsevik, vagyis marxista-leninista-sztálinista 88 Külpolitika
