Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Fülöp Mihály: Magyarország betagolódása a szovjet szövetségi rendszerbe
Fülöp Mihály tikus és mesterséges" konföderációs, föderációs és vámuniós elképzelésektől, ezeknek az országoknak inkább „függetlenségük és szuverenitásuk megszilárdítását" ajánlotta követendő útként. Sztálin attól tartott, hogy Jugoszlávia körül a Szovjetunióval versengő, annak biztonsági érdekeit veszélyeztető második föderáció jön létre, amely általa ellenőrizhetetlen „kalandor" akciókba viheti. Tito az antifasiszta nagykoalíció bomlasz- tásában amúgy is jelentős szerepet játszott a trieszti válság, a szövetségesek közötti viszony kiélezésével. A görög partizánmozgalom, a kommunista Markos-kormány támogatása, s görög Macedónia, illetve Görögország csatlakoztatása a jugoszláv vezetésű balkáni államszövetséghez ellentmondott Sztálin és Churchill 1944. októberi százalékos megállapodásának, és - mint ahogy Bevin erre Londonban a Külügyminiszterek Tanácsa ülésszakán nyíltan figyelmeztetett - casus bellit jelentett volna az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával szemben. A Szovjetunió a legyőzött államokkal 1948 tavaszán kötött szerződéseiben - Henry Gauquié, a budapesti francia követ jelentése szerint is - óvakodott attól, hogy angolszászellenes élt adjon ezeknek, nehogy belesodródjon görög- vagy törökországi konfliktusba. A február 18-i magyar-szovjet megállapodás inkább az esetleg Németországhoz csatlakozó Ausztria ellen irányult. Molotov az „agresszor" fogalmát úgy határozta meg, hogy a legyőzött államokkal kötött szerződésekben kifejezetten az újraéledő német fenyegetést tekintették a fő veszélynek. Ez egyben azt is jelentette, hogy a Szovjetunió lemondott arról, hogy szomszédunkat érdekszférájába vonja. Pár nappal korábban, február 13-án Zsdanov az osztrák kommunistákat az ország függetlenségének és szuverenitásának helyreállítására, a megszálló csapatok visszavonásának eshetőségére készítette fel. Pálffy György és Radványi tábornokok Moszkvában olyan titkos katonai megállapodást írtak alá, amely a Magyar Honvédség fejlesztését, háború esetén a szabad átvonulást és teljes mozgósítást, a magyar csapatok külföldi bevetését irányozta elő. A magyar fegyveres erők valódi megerősítésére, a szovjet típusú néphadsereg felállítására azonban csak a Jugoszláviával bekövetkező szakítás után, kora ősztől került sor. A békeszerződés katonai rendelkezéseinek megsértése szovjet kezdeményezésre történt. Révai a szerződés ratifikációs vitájában, március 5-én kijelentette: „Választottunk a két tábor között." A Szovjetunió igyekezett az új szövetségesei közti ellentéteket háttérbe szorítani. 1947. december 30-án Petru Groza és Gheorghiu Dej, az RKP főtitkára lemondatta trónjáról Mihály királyt, Románia népköztársaság lett. A magyar-román barátsági szerződést és titkos katonai jegyzőkönyvét a két „népi demokrácia" közeledése alapjának szánták. Noha a román miniszterelnök a kisállamok összefogásának és a magyar-román megbékélésnek híve volt, a proletárdiktatúrát még a magyarnál is brutálisabb eszközökkel bevezető román kommunisták (politikai ellenfeleiket, Iuliu Maniut és Michalachét kirakatperben ítélték el és börtönözték be) a magyar kisebbség politikai érdekképviseleteit megszüntették, a kisebbség intézményeit elsorvasztották, jogvédelmét lehetetlenné tet84 Külpolitika
