Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Fülöp Mihály: Magyarország betagolódása a szovjet szövetségi rendszerbe
Magyarország betagolódása a szovjet szövetségi rendszerbe re, nemzetközi elszigetelésére törekedett, de nem kívánta betagolni - a kezdetben csak a győztes szláv államoknak fenntartott - németellenes szövetségi rendszerébe. A „demokratikus átmenet" szovjetek által kijelölt keretei megszabták az önálló magyar külpolitika megfogalmazásának, képviseletének és érvényesítésének lehetőségeit. A szovjet megszállás, a fegyverszüneti egyezmény és a kommunista párt politikai uralma által létrejött korlátokat Kertész István így idézte fel: „Magyarország nem volt szuverén állam, a külügyeket az orosz fennhatóság alatt működő SZEB irányította... Kommunista volt a miniszteri titkárság vezetője (Pödör László) csakúgy, mint a politikai osztály helyettes vezetője, majd később vezetője is (Heltai György) [a szerző megjegyzése]. E kulcsemberek révén a kommunista párt mindenről tudott, ami a külügyekben történt, s minden fontos kérdésről konzultált a szovjet hatóságokkal. Módjukban állt, hogy megfelelő időben beavatkozzanak, és döntően befolyásolják a dolgok menetét. Az ellenőrzési rendszert még tovább fejlesztették: az NKVD (a szovjet titkosrendőrség - F. M.), később pedig a magyar politikai rendőrség a külügyminisztérium egyes nem kommunista tisztviselőit is beidézte, s arra kényszerítette őket, hogy rendszeresen jelentést tegyenek a folyamatban lévő ügyekről és a személyi állományról." Mindezek ellenére 1945 júniusa és 1946 áprilisa között több száz tisztviselő és szakértő dolgozott a béke-előkészítésen, a demokratikus magyar külpolitika alapjainak kimunkálásán. Gyöngyösi János külügyminiszter, akit még saját pártjában is szovjet- és kommunistabarátnak tartottak, a németekkel szembeforduló, a „béketapogatózásokban" részt vevő diplomatákra (Kertész, Bede István, Sebestyén Pál, Rosty-Forgách, Auer Pál) támaszkodott, Szegedy-Maszák Aladár washingtoni követ kifejezésével élve minisztersége végére „beletanult" a diplomáciába. Későbbi sorsa azt bizonyítja - Nagy Ferenccel egy időben került ki a kormányból -, hogy alaptalanul látták benne „Moszkva emberét". Puskin bírálta a magyar béke-előkészítés törekvéseit. A Szovjetunió támogatást csak a Magyarországgal szemben ellenérdekelt államoknak nyújtott, de a jóvátétel mérséklésére irányuló magyar erőfeszítésektől eltekintve nem akadályozta a magyar békecélok nagyhatalmak elé tárását. A béke-előkészítő jegyzékek, Nagy Ferenc miniszterelnök 1946. áprilisi moszkvai és júniusi nyugati útjai, a magyar békedelegáció párizsi szereplése a nemzetközi elszigeteltség falának áttörését célozták. A magyar külpolitikai célok 1946 nyarára a négy koalíciós párt egyetértésén alapultak, noha korábban a feltétel nélküli és egyoldalú szovjet orientációt hirdető kommunista párt (s részben a szociáldemokrata párt is) a Romániával szembeni területi igény felvetését visszautasította, Csehszlovákiával szemben engedményeket sürgetett, a németek teljes kitelepítését szorgalmazta, s tiltakozott az 1946-os magyar költségvetés nagy részét felemésztő, gazdaságtörténetünkben páratlan méretű inflációt okozó szovjet jóvá- tételi igények mérséklése ellen. A párizsi értekezleten viszont valamennyi politikai erő a tőle telhető legnagyobb erőfeszítést tette a békefeltételek enyhítésére, Magyarország helyzetének javítására. A szovjetek által meghatározott, szigorúan ellenőrzött keretek 1998. tavasz 71
