Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Fülöp Mihály: Magyarország betagolódása a szovjet szövetségi rendszerbe
Magyarország betagolódása a szovjet szövetségi rendszerbe nem nyújtottak lehetőséget, Bulgáriában, Romániában és Magyarországon a SZEB elnökségét, végrehajtó szerveit a szovjeteknek biztosították, s ezúttal az angol és amerikai katonai missziók kényszerültek a „megfigyelői" státus betöltésére. A Foreign Office mindenesetre így értelmezte a százalékos megállapodást. A felszabadított Európáról szóló jaltai nyilatkozat 1945. február 11-i elfogadásával az angol-szovjet megállapodás túlhaladottá vált, bár betartására mindkét fél az elkövetkező időben is ügyelt. A nyilatkozat ugyanis háromoldalú alapra helyezte a nagy- koalíció közös európai politikájának alakítását, s ezzel éppen a magyar fegyverszünet aláírásának pillanatában nagyhatalmi konszenzus alapján jártak el a „volt ellenséges" államokkal szemben. Magyarország Szovjetunióval szembeni politikai kiszolgáltatottságának azonban a nemzetközi meghatározottságon túl magában a demokratikus rendszer születési körülményeiben rejlő oka volt. Charles Gáti ezt így jellemzi: „Csehszlovákia nagy részét, egész Lengyelországot, Magyarországot, Romániát és Bulgáriát a Vörös Hadsereg szabadította föl, ebből következőleg szinte mindegyikre azonnal rá tudta volna kényszeríteni a kommunista kormányzatot. Ennek ellenére a kezdeti időkben legalábbis a szovjet tervekben nemigen szerepelt több annál, hogy koalíciós nemzeti egységkormányok alakuljanak." Magyarországon viszont a Szovjetuniónak még szabadabb keze volt, mint a többi kelet-európai győztes vagy a fordulatot végrehajtó Románia és Bulgária esetében, hiszen a magyar hadsereg egészen az európai háború végéig folytatta a küzdelmet a szövetségesek ellen, ugyanakkor 1944. október közepétől nem volt olyan kormányhatalom amelyre az antifasiszta koalíció a békekötésnél támaszkodhatott volna. Magyarország függetlenségét és szuverenitását nem a Szovjetunió, hanem 1944. március 19- én a megszállással a náci Németország zúzta szét. Horthy 1944. október 15-i sikertelen kiugrási kísérletét, Szálasi hatalomátvételét követően a magyar átállás elmaradásával a szövetséges nagyhatalmaknak nem maradt más lehetőségük, mint létrehozni azt a kormányzatot, mely hajlandó volt Magyarország nevében Németországnak hadat üzenni, a régi rendszerrel szakítani, s valamennyi németellenes, antifasiszta erő bevonásával demokratikus rendszert létrehozni. Egyedül az ország területén hadműveleteket folytató Szovjetunió volt abban a helyzetben, hogy a Moszkvában 1944. október 11-én az előzetes fegyverszünetet aláíró magyar küldöttség tagjaiból, az átálló horthysta főtisztekből és az emigráns kommunistákból (Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és Nagy Imre) az orosz fővárosban az utóbbiak által kidolgozott „népi demokratikus" kormányprogram alapján 1944. december elején elindítsa az új demokratikus rendszer megszületéséhez vezető tárgyalásokat. Korom Mihály történész Gerő korabeli feljegyzései alapján rekonstruálta Sztálin utasításait. A szovjet diktátor a magyar ideiglenes kormányt mint a „hatalom forrását" lengyel mintára kívánta megteremteni. Sztálin szerint Horthy „politikai öngyilkosságot követett el" Szálasi miniszterelnöki kinevezésével. A jogfolytonosságot elvetette, noha a horthysta tisztek bevonását a kormányba szükségesnek tartotta a magyar hadsereg átállítására. A ma1998. tavasz 67
