Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 1. szám - POLITIKAELMÉLET - Szőnyi István: A demokratikus béke
A demokratikus béke is alátámasztják egy-két esetben, noha ezeket az eseteket eléggé marginálisnak tekintik ahhoz, hogy kihívást jelentsenek a demokratikus béke elméletének.49 Az ellenzők nem hagyják szó nélkül a demokratikus béke teoretikusai által alkalmazott statisztikai módszereket sem. Szerintük ugyanis statisztikailag túl kicsi azoknak az eseteknek a száma, amelyekkel igazolhatók lennének a demokratikus béke tézisei.50 Az ellenzők által kidolgozott ellenstatisztikák pedig arra az eredményre vezetnek, hogy a liberális demokráciák közötti háborúk elmaradása statisztikailag nem szignifikáns, ha az államok összességét tekintve is alacsony a háborúk valószínűsége, akkor nem túl meglepő az a megállapítás, hogy a demokratikus államok nem (vagy csak ritkán) viselnek háborút egymás ellen. így inkább az lenne meglepő, ha a demokratikus államok valaha is háborúskodnának egymással.51 Az ellenzők erős érve az is, hogy nagyon szegényessé válik a demokratikus béke körüli vita, ha az esetek kódolásával kapcsolatos szőrszálhasogatásra, a statisztikai koefficiensek szignifikanciájára vagy az esetek apró diplomáciai részleteire tevődik át a hangsúly.52 A statisztikai módszerek problematikusságát csak fokozzák a demokratikus berendezkedés és a háborús esetek „kódolásának" nehézségei. Az ellenzők például azzal támadhatják a demokratikus béke elméletét, hogy a támogatók által alkalmazott statisztikai elemzések eredményessége túlzott mértékben függ a demokrácia és a háború definícióján, illetve számszerűsítésén, valamint az alkalmazott statisztikai módszereken. Ha például a politikai részvétel kompetitivitását, a részvétel szabályozottságát, a köztisztviselők kiválasztásának nyitottságát és kompetitivitását, valamint a végrehajtó hatalom ellenőrzöttségét számszerűsítve próbálják az államokat egy (például 11 pontos) skálán a demokratikus vagy nem demokratikus berendezkedésük szerint besorolni, akkor minimálisan annyiban elkerülhetetlen az önkényesség, hogy a skála melyik fokát szánják vízválasztónak (amely fölött demokratikus és amely alatt nem demokratikus valamely állam).53 A demokratikus béke normatív dimenziójának számszerűsítése még több bizonytalansággal jár, és itt csak nagyon durva közelítések alkalmazhatók. A demokratikus béke teoretikusai által alkalmazott egyik ilyen közelítés a demokratikus berendezkedés fennállásának időtartama, egy másik pedig a politikai okból bekövetkezett halálesetek száma a vizsgált államokban.54 A legjobb esetben is erősen vitatható ezeknek a közelítéseknek a megbízhatósága. A háborúk számszerűsítése sem kevésbé problematikus: minimum ezer harctéri halálesetnél húzni meg a háborúk küszöbét szintén vitathatóvá teszi a demokratikus béke teoretikusai által végzett statisztikai vizsgálatok eredményeit.55 A demokratikus béke helyzetét az sem könnyíti meg, hogy a demokrácia „mozgó célpont".55 A demokráciának az az értelmezése, amelyre a demokratikus béke elmélete épül, 1917-ben jelent meg Woodrow Wilson elnök beszédeiben. Ez azért érdekes, mert éppen Wilson volt az egyik olyan teoretikus, aki az Egyesült Államok első világháborús hadba lépéséig a legkifogástalanabb demokratikus államok közé sorolta Németországot. Wilsonnál az első világháborút megelőzően a demokratikus állam csupán az alkotmányos állam egyik, 1998. tavasz. 43
