Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 3. szám - OROSZORSZÁG - Csaba László: Az orosz rulett: Úton a WTO felé?
Csaba László bevételekkel biztosította azt, hogy az államháztartás kiadásai és bevételei között végső soron valamiféle egyensúly létrejöjjön. A rubel árfolyamfolyosójának, majd csúszó leértékelésének bevezetésével - a fizetések dollarizálódására reagálva - a kormány bizonyos stabilitást vitt a várakozásokba. A korábbi időszak negatív banki kamatlábait pozitív - időnként kétszámjegyű- reálkamatok váltották föl. Ez - a korábbi időszakok gyakorlatával szakító - gazdaságpolitikai vonalvezetés aligha lett volna fönntartható az erős központi hatalom nélkül. Ez - a többi átalakuló ország tapasztalatával egybevágó (Csaba, 1989) - fejlemény a konkrét orosz viszonyok közt nem igényelte a parlamenti többség megszerzését. Az 1993 decemberében népszavazással elfogadott alkotmány Oroszországot nem egyszerűen elnöki köztársasággá, hanem az amerikai politológiában imperial presidencynek hívott egy központú hatalmi rendszerré alakította. S ezért hiába történt az, hogy míg 1993-ban a választók közel kétharmada, 1995-ben már négyötöde szavazott a reformerőkkel szemben álló különféle politikai képződményekre (utóbbiak elemzéséről lásd Tikhomirov és társai, 1997), a kormányzat felállása, sőt - egészen 1998 márciusáig - a kormányfő személye sem változott, csak a kamarillapolitika módosult. Ez indokolt is volt, hisz a sorsdöntő lépésre, az elnökválasztásra fél év múlva került sor. Ez - kalandregénybe illő fordulatokat követően (az eseménytörténetet és elemzését lásd Rose- Tikhomirov, 1996) és a legtöbb elemző megrökönyödésére - az év elején még csak 5-8 százalékos támogatottságú Borisz Jelcin győzelmét hozta. Az pedig, hogy ez milyen erős elnöki hatalmat jelent, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a betegeskedő elnök már néhány hét után megengedhette magának, hogy egyszerűen kiakolbólítsa a hatalomból a „demokraták" és a „nációnál kommunisták" közti harmadik erő jelképeként a szavazatok egyhatodát (!) érdemi pártapparátus és anyagi támogatottság nélkül is megszerezni képes Alekszandr Lebegy tábornokot. E döntés következménynélkülisége világosan jelezte: az első szabadon választott orosz elnök hatalmi pozíciója még legitimációjánál is sokkalta erősebb, ő pedig nem habozik élni ezzel a lehetőséggel. Igaz, a korábbi tisztogatások sora - előbb Gajdar, majd Csubajsz, később Szoszkovec, Korzsakov és a csecsenföldi hős, Pavel Gracsov ejtése - az elnöktől személyükben függő, hozomány nélküli udvaroncok ide-oda helyezését jelentette, ami az orosz politika egyik hagyományos eleme. Ezzel szemben Lebegy tábornok esetében az az önálló, fajsúlyos szövetséges került partvonalon kívülre, aki - reálisabb helyzetmegítélése esetén - Zjuganov szövetségese és támogatója minőségében nyújthatott volna be különféle számlákat az új - és így gyenge - koalíciós hatalom birtokosának. Ezért nem pusztán az elnökválasztási kampányban - Csubajsz reaktiválásával és Berezovszkij médiacézár színre lépésével - bevetett elképesztő újítások (mint a világsajtóból ismert hard rockot járó öregember képe), hanem e tartalmi lépés keménysége is azt üzente az összes szereplőnek: sem kíméletre, sem ellensúlyokra nem számíthatnak az elnöki hatalommal szembefordulok. A furkósbot mellett azonban ottmaradt a mézesmadzag is. Kezdődött a kommunista képviselők 60 ezer dolláros lakásvásárlási hozzájárulásával, s folytatódott azzal a - régóta be52 Külpolitika
