Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 3. szám - AZ UNIÓ FELÉ - Horváth Gyula: Regionalizmus és decentralizáció Európában
Regionalizmus és decentralizáció Európában regionalizált szervezetek a központi államhatalom térben kinyújtott karjai voltak, a centrumtól való függés továbbra is erős maradt. Az autonómia szervezeti csíráit azonban a dekoncentrált hivatalok magukban hordozták, s ezt az elemet különböző politikai erők sok helyütt kiváló érzékkel ki is használták a területi önállóság bővítése érdekében. E törekvéseknek jól kitapintható ideológiai töltetük volt. Ideológiai megfontolások már korábban is közrejátszottak regionális struktúrák kialakításában. Németországban és Olaszországban ahol a két világháború között erős centralizált közigazgatás volt, a háború után a győztes hatalmak írták elő a hatalom decentralizálását, hogy megakadályozzák a totalitárius kormányzás helyreállítását. A hetvenes évek elején a nyugat-európai államszervezésben a francia és az olasz társadalmi feszültségek tapasztalataiból levont következtetések nyomán ismét hajlandóság mutatkozott a bürokrácia és a centralizáció megerősítésére. A központi kormányok a közszolgáltatások hatékonyságának növelésében látták a jóléti politika folytatásának lehetséges útját, kevesebb teret szántak a fogyasztói preferenciáknak. Az ezekkel szemben szerveződött decentralizációs és deregulációs mozgalmak arra tettek kísérletet, hogy korlátok közé szorítsák a technokrata szemléletet, és a termelés hatékonyságával szemben a fogyasztást preferálják. A jóléti gazdaságpolitikát a regionális ipari csoportok erősödő alkupozíciója is nyomás alatt tartotta. A területi termelési lobbyk hallgatólagos beleegyezése nélkül az állam képtelen lett volna a keresletmenedzselés politikáját folytatni. Az ágazati korporációk döntéseikben egyre nagyobb mértékben figyelembe vették régiójuk nem termelő csoportjainak az érdekeit. Az érdekazonosság abból a felismerésből táplálkozott, hogy az életkörülmények minimumfeltételeit nem lehet egységesen megállapítani az ország egész területére, ez a megoldás újabb egyenlőtlenségeket generálna. A területi közösségek, munkaerőpiacok sajátosságait viszont a domináns vállalatok uralta ágazati korporációk nem voltak képesek érvényre juttatni, az érdekegyeztetés új regionális fórumát kellett megszervezni. A francia, az olasz, a spanyol és a német regionalizmus fontos éltető ereje volt az univerzális egalitarizmus és korporatizmus ellenében kialakított regionális érdekegyeztetési intézményrendszer. 2.3. A regionális érdekek képviselete A regionalizmus kialakulásában szerepet játszó harmadik markáns tényező a regionális érdekartikuláció megnyilvánulása. Mint már említettük, a hatalmi decentralizációt megtestesítő képviseleti intézmények létrejöttéhez a politikai pártokat elemi érdek fűzi, különösképpen ha ellenzéki pozícióban vannak: „Ellenzékben a decentralizációt szorgalmazzák, hatalomra jutva viszont a centralizáció minden eszközét igénybe kívánják venni (Gourevitch, 1980. 49. o.). Ezt a korábban igaz megállapítást azonban a nyolcvanas évek elején a Francia Szocialista Párt megcáfolta. A jakobinus centralizáció elleni küzdelem nemcsak ellenzékben szerepelt a párt politikai prioritásai között, hanem hatalomra kerülése után a decentralizáció az állami politika rangjára emelkedett. Hasonló magatartást tapasztalhatunk a brit Munkáspárt politikájában is. Az ellenzéki Munkáspárt a regionális hatalommegosztás, a skót, a 1998. ősz 7
